Húzd a hálót!

 Anno talán nem használták a halgazdálkodás kifejezése, helyette a pikkelyesek etetést, a kerítőhálóval, történő halászatot és a bográcsban rotyogó halászlevet értettek.

Napjainkban, az Öreg-tavi Nagy Halászatként elhíresült esemény, egyben az ország egyetlen látványhalászata, ahol megismerkedhetünk a tradicionális halászszerszámokkal és a halfogás kulisszatitkaival. Mindeközben a tataiak színes program-sorozattá, népünnepély jellegű fesztivállá fejlesztették a rendezvényt. Ám vasárnap estére már ismét kisimult a víztükör… Az viszont dicséretes, hogy, aki kíváncsi volt a halászok életére, főztjére, illetve a halkra, és kilátogatott a várárokhoz vagy a tópartra, az sokat tanulhatott.

De visszakanyarodva a munkához – tapasztalatból tudom – a lehalászás korántsem népünnepély jellegű foglalatosság. Még akkor sem, ha a jó torkú halászok legalább úgy tudnak kurjongatni, mint a szüretelők. Ám a leapasztott tavon, ágyékig érő csizmában, lábad alatt cuppogó iszaptengerben, húsz-harmincméteres hálókat vonszolni nem leányálom. Legalább is annak, aki műveli. Mert egyébként, ha csak nézed, valóban látványos, kifejezetten jó szórakozást nyújt. Ám benn, a tízfokos vízben már más a helyzet, amikor a hajnal még diderget, és vizes, gémberedett ujjakkal kapaszkodsz, az úgynevezett parákkal ellátott nedves kötélbe. Aztán: húzd!  Petrik