3 órája
A harmadik évszak
Nagyszüleim kertjében a sűrű avarban kavarog az ősz. A tarkabarka levelű gyümölcsfákat olló és szél metszi. A fürtjüktől fosztott szőlőtőkék már a borokról álmodnak. Az ablak alatt, a könyvespolcnál nagymamám sálat köt.
Még nem gyújtunk lámpát, még elég neki a kinti bágyadt fény. Persze ehhez egy kicsit hozzáad a kandalló táncoló lángja is. Mamám keze aztán lassan az ölébe csúszik. Elszunyókál. Ekkor lép nagyapám a szobába, halkan. Megigazítja a takarót a mamán, és fölszedi az elszabadult gombolyagot… Ősz végét írjuk. A fonott kosárban tepertős pogácsa, az asztalon csatos üvegben, mélykék must. A későn érő Othello leve. Közel a tél, de hát ez a normális, tavasz, nyár, ősz és tél…
Ahogy így eltűnődöm az emlékeim között, arra gondolok, idén jó esélyünk lehet arra, hogy ismét négy évszaknak örüljünk, mert bevallom, már egy kicsit unom, hogy – elég hosszú ideje – a nyarat nálunk szinte azonnal a tél váltja. Miközben a tavasz és a legszínesebb harmadik évszak arasznyira zsugorodik. Mindenesetre azért most még igen jólesik, ha a langymelegen megsimogat az ősz. Aztán úgy is beigazolódnak a svéd író, Fredrik Backman gondolatai. Ami valahogy így „hangzik”: Mire megérkezik a hó, az ősz már elvégezte a munkát, elrendezte a leveleket, eltakarította a nyarat az emberek emlékekeiből. A télnek már csak annyi dolga van, hogy betoppan a hóval és a mínuszokkal, és bezsebeli a dicséretet…
Ám ameddig csak lehet, örüljünk még az indián nyárnak!
