Jegyzet

2024.09.13. 21:00

Szerencsepéntek

Melyik lábbal léptek ki ma az ágyukból? Vajon hány fekete macska szaladt át az úton? Vettek-e lottót, vagy valamilyen sorsjegyet? Esetleg készenlétbe helyezték a négy-, öt- vagy hatlevelű lóheréket?

Sugár Gabi

Sok kérdés, amely a szerencse körül forog. Különösen akkor, ha 13-a éppen péntekre esik. Sokan szerencsétlennek tartják ezt az egybeesést, másoknak már a 13-as számtól is hidegrázásuk van. Emlékszem, hogy gimnazistaként a könyvtári beiratkozáskor megkérdezték: elfogadom-e a 13-as számot? Persze tudható volt, hogy a sokadik vagyok, de valahogy senki sem akarta magáénak tudni előttem ezt az olvasói számot. Úgy rémlik, nem okozott gondot, minden könyvet tudtam lapozni, nem estek a fejemre, és időben visszakerültek a polcokra.

Az internetet kutatva a péntek 13-a kapcsán sok érdekességet találtam. Kiderült, hogy vélhetően ezen a napon harapott bele Éva a tiltott a gyümölcsbe. Az utolsó vacsorán is tizenhárman ültek egy asztalnál Jézussal együtt, közülük az egyik maga az áruló Júdás volt. Ezért néhol szokássá volt, hogyha a vacsoravendégek száma éppen 13, inkább hívtak valakit még pótvendégként.

Évszázadok, évezredek lakóit ijesztgette mumusként a 13-as szám. Állítólag a XX. század első felében olyan rossz híre volt, hogy a New York-i felhőkarcolók 80 százalékánál nem is volt 13. emelet, a szállodákban 13-as szoba, a kórházakban 13-as kórterem. A naptáram tele van szerencsehozó lóherékkel. Ezekkel kívánok mindenkinek szerencsés péntek 13-át! 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában