Dunaalmás

2024.09.08. 14:46

Őszi ízek deszkákon, tányérokban, bográcsban, grill lapon és poharakban + képek

Paradicsom, paprika, toszkánai fekete rum, tojás, hagyma, alma, málna, körte és irsai szőlő. Mint az a hétvégi fesztiválon kiderült, ezek az őszi ízek Dunaalmáson.

Kemma.hu

Az idén is megrendezték az Őszi Ízek Fesztiválja című rendezvényt Dunaalmáson, a Pihenő-tó területén.

Őszi ízek fesztiválja Dunnaalmáson
Őszi ízek nélkül nem indulhat szeptember Dunaalmáson
Fotó: Flajsz Péter / Forrás: 24 Óra

Ez már a negyedik helyszíne a 2007-ben életre hívott rendezvénynek, akkor még 3 csapat indult a főzőversenyen. Készült szilvalekvár, kiállítottak számos hordót és az érdeklődők szőlőt préselhettek. A kezdeti programnak nagyon gyorsan híre ment a Duna-menti kis faluban, és rövid idő alatt kinőtte a kezdeti rendezvényhelyszínt, a „kisiskola” udvarát. A program atyjai, a két jóbarát család László János és Rátvai Miklós, valamint feleségeik örömmel látták, hogy egyre többen érdeklődnek a rendezvény iránt, így jöhetett számításba a Csokonay park a halászcsárdával egybekötve, aztán a dunaalmási kikötő vált méltó helyszínné, végül 2021 óta már a régi strand területére szervezik a fesztivált.

Őszi Ízek Fesztiválja Dunaalmáson
Játszósarok is nyílt a legkisebbek nagy örömére
Fotó: Flajsz Péter / Forrás: 24 Óra


A hétvégén már a tizenhetedik gasztronómiai megmérettetést szervezték. Összesen 39 kondér alatt gyújtottak be már kora reggel. Főtt hagyományos, de extra ízesítésű lecsó is. Különlegesség volt többek között a toszkánai fekete rummal spékelt és tojásos lecsó, de grillezett összetevőkkel is készült egy csapat. Ők voltak a 2018-as amerikai vígjáték után, csak Ananász Expresszként fémjelzett csapat.

A Hivatalnokok vörösbabbal dúsított lecsója mellett sem lehetett szó nélkül elmenni. Vezetőjük nem más volt, mint a polgármester Makay Tibor. Az ünnep hivatalos megnyitóján mindenkinek jó szórakozást kívánt és örömmel nyitotta meg a rendezvényt, amelyen 20 féle almás sütemény és 26 pálinka is versenyzett egymással.

Őszi Ízek Fesztiválja Dunaalmáson
Almás sütemények versengtek egymással a zsűri kegyeiért
Fotó: Flajsz Péter / Forrás: 24 Óra

A Güntner csapata nyert a hagyományos lecsók versenyében. Őket Cédrus , végül pedig a Random csapata követi. A különlegesek között Garden Party nyert, második lett Darázsi Tibor, majd az LMF. Remek kísérőprogramok voltak: lehetett kézműveskedni, készült számos csillámtetoválás és játszósarkot is felhúztak a szervezők. A sörsátorban neves fellépők szórakoztatták a vendégeket. Például, Jankovics Péter humormester, előtte azonban fellépett a Dunaalmási Református Szeretetotthon, Gregus Anikó, a Vadvirág Dalkör, Simonfi Geri, majd a Kerozin adott emlékezetes koncertet, végül a Party Pop Band szolgáltatta a talpalávalót.

Őszi Ízek Fesztiválja Dunaalmáson
Lencsevégre kaptuk a pálinkaverseny ítészeit zsűrizés közben
Fotó: Flajsz Péter / Forrás: 24 Óra

Őszi ízek: Ági almása, de a málna is nyert

Az ítészek döntése alapján megszületett a sütemények közti végeredmény. Ági almása lett az első, amit a Monostori almás követett (Jung Zoltán), végül a Pisztáciás almás (Pogrányi Ákos) került a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. Csépány Péter 2021-es málnapálinkája nyerte el leginkább a zsűri tetszését. Második lett Czérna Zsolt tavalyi szegfűkörtéje, a harmadik pedig Fiedler Ferenc 2023-as irsai szőlője.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában