Összefogás

2024.09.13. 11:49

A hagyomány az, ami összeköti őket: rendhagyóra sikeredett a Mocsai Szüreti Fesztivál

Nem mindennapi látványnak lehettek szemtanúi a mocsai lakók: 140 magyar népviseletbe öltözött felvonuló énekelt az utánfutókon, lovas fogattal éltették a hagyományt.

Kemma.hu

A mocsai szüreti felvonulást már messziről hallani lehetett, hiszen Mocsa összes utcáján végig vonult a menet a zenekar kíséretében. A Mocsai Faluszépítők Egyesülete, amelyet csak MOFE néven emlegetnek, idén is megszervezte a hagyományőrző szüreti felvonulást és bált. A falu közel 100 éves hagyományát őrzi ezzel az eseménnyel. 

A falu összes utcáján végigvonult a menet

– Évek óta nem volt ilyen hosszú menet a faluban, mint a mostani évben, örömünkre idén csúcsosodott ki ez a szép hagyomány. 2 feldíszített traktor húzta utánfutón a több mint 60 énekest. 4 lovashintó és egy lovas fogat vitte a fiatalabb korosztályt, illetve egy kisvonat is volt, amelyen a kisgyermekek és szüleik jöhettek végig. A felvonulást ezen kívül 6 hátas lovas is színesítette - mondta Pokk-Horváth Bernadett, a Mocsai Faluszépítők Egyesület tagja. 

A hagyományőrző ünnepséget két szalmabála is jelezte a falubéli lakóknak
A hagyományőrző ünnepséget két szalmabála is jelezte a falubéli lakóknak
Forrás: Mocsai Faluszépítők Egyesülete

– Fontosnak tartjuk, hogy ne csak az idősebbek vonuljanak, hanem már kis korban is megismertessük a gyerekekkel ezt a szép szüreti hagyományt. Immár 3. éve a Nagykőrösi Zengő Zenekar végigkísérte élő zenével a felvonulást majd a báli talpalávalót is szolgáltatták a közönségnek – tette hozzá az egyesület tagja. 

Sokan szeretettel várták a felvonulókat. Volt, ahol borral, süteménnyel, és üdítővel üdvözölték a hagyományörzőket, míg az idősebbek könnyes szemmel integettek a felvonuló seregnek. Az első megállónál Czunyiné dr. Bertalan Judit, országgyűlési képviselő is megjelent, a felvonulóknak pogácsát és süteményt kínált. A rendezvény fő mozgatórugója Póta Zsuzsanna volt, a Mocsai Faluszépítők Egyesület tagja, aki évek óta szívvel lélekkel szervezi a szüreti felvonulást.

– A falu apraja-nagyja segített a készületekben, ki-ki lehetőségéhez méltóan, öröm volt megélni ezt az összetartást. Ez az, amit senki nem vehet el tőlünk, erős közösséget alkotunk

– zárta szavait Pokk-Horváth Bernadett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában