Horogra akadt

2024.08.23. 13:15

Méretes halszörnyeket fogott ki a Dunából a megingathatatlan horgász +videó

Lélegzetelállító egyedek akadtak egy Komárom-Esztergom vármegyei horgász horogjára. A halszörnyeket a Duna táti ága rejtette, amelyet képeken és videón is megcsodálhatunk.

Kemma.hu

A Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége Facebook-oldalán számolt be legutóbbi horgász kalandjáról Kiss Ferenc, amely során több kapása mellett egy filmekbe illő hatalmas halszörny is a horgára akadt többek között.

hal, halszörny, horgászat
Nem mindennapi látvány: igazi halszörny akadt horogra
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége/Facebook

A történetéből megtudtuk, hogy a kéthetes túrájának első hetében egy komolyabb és folyamatosan apadó vízen horgászott, így az első hét szinte csak mondhatni a feltérképezésére volt alkalmas. De nem hagyta el a kiválasztott helyet, mert tudta, hogy a meder viszony rendkívül változatos, és ezáltal sok meglepetést tartogathat számára.

Így fogta ki a halszörnyet

Mint kiderült, így is lett.

Kisebb pontyokkal találkoztam ugyan az első két éjjelen, utána a gyors apadó víz, és a fokozódó hőség komoly négy nap kapás nélküli időt hozott. Vasárnapról hétfőre virradóan azonban elkezdett emelkedni a vízszint, így tudtam, hogy meg kell ragadni a lehetőséget, mert a nagy víz hozza a halat is. Pontosan kimért csaknem 2 méteres sóderpad törést horgásztam, aminek a tetején és az alján az iszapos mederváltozásnál raktam le a szerelékeimet

– mesélte Kiss Ferenc.

Történetét azzal zárta, hogy maradt e tervnél, és a már nagyon várt árhullámmal együtt végül sikeres horgászatot zárhatott. 

Annyit biztosra tudok, amit megtapasztaltam a 2 hét alatt, hogy bizony a dunai halak igen mohón táplálkoznak, merevebb és jobban elengedett hajszálelőke ide vagy oda… Legközelebb bizony a jól bevált 30 milliméteres mérettel érkezem a partra.

A kalandjáról videót is készített, amit alább megtekinthettek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában