Aranycsapat

2024.08.29. 06:45

Nem feledik Czibor Zoltánt a komáromiak

Nemrégiben emlékeztek meg Komáromban Czibor Zoltán születésének kilencvenötödik évfordulójáról. Az Aranycsapat balszélsőjének emlékét épületek, szobor és utca is őrzi a Duna-parti városban.

Körtvélyfáy Dina

Czibor Zoltán ugyan Kaposváron született – édesapját a vasutas munkája miatt helyezték át – de nem sokkal később visszaköltöztek Komáromba, ahol Czibor a gyermek- és ifjúkorát is töltötte. Az Árpád utca 13-as számú házra emléktáblát is felhelyezett az önkormányzat. Iskolába a mai Petőfi-iskolába járt. Focista pályafutása ugyancsak Komáromban indult.

Czibor Zoltán ebben a házban nőtt fel
Czibor Zoltán ebben a házban nőtt fel
Fotó: Körtvélyfáy Dina / Forrás: 24 Óra

Czibor az 1956-os forradalom után emigrált, majd a Barcelona játékosa lett. 1989-ben vette el második feleségét Komáromban, esküvői frizuráját pedig Zsolnai László, ismertebb nevén Tonó készítette, aki a mai napig várja vendégeit fodrászüzletében. 1992-ben végleg Komáromba költözött.
Czibor a szívén viselte a komáromi labdarúgás sorsát is. Az Aranycsapat egykori játékosait is gyakorta meghívta az általa alapított KFC mérkőzéseire.

Czibor Zoltán 1997. szeptember 1-jén hunyt el hosszú, súlyos betegség után, 69 éves korában. A temetésen ott volt az Aranycsapat tagjai közül Grosics Gyula, Puskás Ferenc, Buzánszky Jenő és Hidegkuti Nándor.

A balszélső nevét őrzi azóta is a Czibor Zoltán Sporttelep is, amely mellett emlékszobát alakítottak ki. A tárlat Czibor születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából megújult. Itt található egyebek mellett Czibor festett lábnyoma, valamint az a két méter hosszú karikatúra, amelyen a Barcelona egykori sztárjait jelenítette meg Ramon Crespo spanyol újságíró, Czibor sógora. Az alkotás eredetileg a Kék Duna Bárt díszítette, amelyet Czibor a labdarúgó karrierje befejezése után üzemeltetett Barcelonában. Mivel Czibor a barátait és a magyar vendégeket gyakorta ingyen is kiszolgálta, a bár nem jövedelmezett kellőképp, így később el kellett adnia.

A Czibor 90 emlékév során felavatták a Rongylábú szobrát a sporttelep bejárata mellett, illetve zenés színdarab is készült az életéről Vizeli Csaba rendezésében. Könyvet is megjelentettek az évforduló kapcsán, amelyet Számadó Emese múzeumigazgató mellett Turi Zsolt helytörténész, Szabó Csaba, a levéltár történésze, illetve Pokornyi Gábor múzeumtörténész írt. Szintén az évfordulóhoz kapcsolódóan készült el a Czibor, a Rongylábú című életrajzi film is, amelyet Koltay Gábor rendezett.

Czibor Zoltánra emlékeznek a tornán

A hagyományoknak megfelelően Czibor Zoltán Nemzetközi Utánpótlás Labdarúgó Emléktornát rendez a Komárom Városi Sportegyesület és a Komáromi Sporthagyományokat Őrző Kerekasztal szombaton 9 órától a sporttelepen. Az eseményen 25 utánpótláscsapat, több mint 250 gyermek vesz részt. A szervezők és a résztevők színvonalas tornával szeretnék őrizni emlékét Komárom Pro Urbe díjas, olimpiai bajnok labdarúgójának. Az eredményhirdetés várhatóan 11 óra 45 perckor kezdődik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában