Az egykori csémi csárda vonzotta az utazókat

Az egykori csémi uradalom (ma Csém község) keleti szélén, a Komárom-Kisbér közötti út közvetlen közelében működött a XVIII. század végétől az a csárda, ami az uradalom lakóinak, az átutazóknak nyújtott szórakozást, kikapcsolódást és pihenést. Építésének ideje nem ismert, az azonban biztos, hogy az első katonai felmérés idején (1782) készült térképen már feltüntették, annak ellenére, hogy a mellette kialakuló Öregcsém puszta csak az 1800-as évek elején népesült be.

Egy 1789-es birtokösszeírás már említi a csárdát, amihez italkimérési jog is tartozott. A XIX. században a hercegprímási uradalomhoz tartozó vendéglőket, malmokat, bányákat, műhelyeket stb. meghatározott időre árverésen bérbe adták. A csémi csárdát és a hozzá tartozó bor-, sör- és pálinkamérési jogot és a hozzá tartozó két pozsonyi mérő földet három évre lehetett bérbe venni a Gútai Uradalom egyik központjában Mocsán. 1853-ban Scheffer György mocsai asztalos mester kért a csárdára működési engedélyt, amit az illetékes szolgabíró meg is adott.

Az 1860-as évek elejére az épület állapota leromlott, 1861-ben „az összedőlés határában van”, ezért 1866-ban egy új csárda építését rendelték el, ekkor már Kohn Farkas volt a csárda bérlője, aki 1858-től működtette az épületet.

Az új épület 21,6 méter hosszú és 6,7 méter széles volt, három szoba, egy konyha, egy istálló és egy kamra helyiségekből állt területe 140 négyzetméterre rúgott.

Heti vásárokon, hétfőn és csütörtökön, országos kirakodóvásárokon: Nagyigmándon József-napon, Kisbéren tavaszi-őszi, Komáromban a negyedéves, de különösen november 30-án András-napon sok volt az átutazó, vásáros vendég, emelkedett a fogyasztás. Ünnepnapokon és a július 26-i búcsún is sokan megfordultak a poharazóban.

Valamikor a XIX. század végén ismét új csárda épült a csémi bejárati út északi oldalára az országút mellé. A ma is álló épület valamikor az 1890-es évek elején kezdte meg működését.

A XX. században magánszemélyek tulajdonába került a jövedelmező csárda. Első tulajdonosai minden bizonnyal Kovács József és neje voltak. Kovácsékat követően egy csémi család Kiss András és neje, Dián Erzsébet lett a csárda üzemeltetője. A tulajdon egy részét öröklés útján az 1900-as évek elején, a maradék részt pedig később 1920-as években megvásárolták.

A csárda épülete a világháborút is túlélte

Kissék hosszú évtizedeken keresztül működtették az épületet, utánuk lányuk Kiss Mária és férje vették át az italkimérést. A második világháború alatt a település épületeinek 80 százaléka leégett, de a csárda épülete épségben maradt, annak ellenére, hogy a térségben – különösen az országúton – heves harcok zajlottak. A háború után Füssi Miklós és felesége Kiss Margit vásárolták meg az épületet és az italmérést fenntartották egészen az 1960-as évek elejéig. A terület tulajdonosa a Komáromi Állami Gazdaság lett, a rendszerváltás után ismét magántulajdonba került és a mai napig lakott.