Csatka

2024.08.11. 06:42

Baby Gabival és fenséges falatokkal ünnepelt az aprócska zsákfalu

Idén negyedik alakalommal gyűlt össze a sportpályán a település apraja-nagyja, hogy egy jó hangulú napot töltsön el együtt. Családiasan. Mert, hogy nem véletlenül nem falunapnak, hanem Családi Napnak nevezik az összejövetelt Csatkán.

Kemma.hu

Családi napnak adott otthont a csatkai sportpálya, ahol főzőverseny, családi vetélkedő és faluebéd várta a délelőtt érkezőket. Közben felavatták a település új közösségi terét is a hivatal mögötti területen.

Családi nap és közösségi téravató Csatkán
A családi nap remek apropó volt a polgármesteri hivatal mögötti közösségi téravató ünnepségnek
Fotó: Zetovics Márió / Forrás: 24 Óra

Bognár Tímea polgármester ismertette a 7 milliós beruházás paramétereit a hivatalos átadó ünnepségen, majd a nemzeti színű szalag átvágása után birtokba vehették a csatkaiak a Leader pályázatból megvalósult kültéri fitnesszeszközöket és a hatalmas kültéri sakktáblát. A település első embere hozzátette, a pályázat tavaly áprilisi benyújtását követően hamarosan elkezdődhetett a munka és semmi akadálya nem volt annak, hogy létrejöjjön a háromlépcsős közösségi tér. Ennek – mint mondta – első elemeként kialakítottak egy kerékpáros pihenőt, második lépésben pedig egy játszóteret a kicsiknek, homokozóval, hintával és mászóvárral.

Családi nap és közösségi téravató Csatkán
Az átadott téren nemcsak fizikai, hanem szellemi sport is űzhető
Fotó: Zetovics Márió / Forrás: 24 Óra

– Most pedig a végső elemnél járhatunk a kivitelező, vagyis a tatai Bazalt Út-Híd és Parképítő Kft. jóvoltából. Így a hivatal körüli terület immáron teljesen alkalmas a szabadidő eltöltésére, legyen az fizikai vagy szellemi edzés – tette hozzá. Az átadó után ismét fókuszba került a néhány méterrel odébb lévő sportpálya, ahol kulturprogramokból és gasztronómiai fogásokból sem volt hiány.

Kondérokban rotyogott megannyi étel. A java a főzőversenyre jelentkezett, de a legnagyobb üst Kocsis Csabáé volt. Ő és családja hosszú évek óta főz a falunak, csaknem 200 adag gulyás készült, hogy mindenki jól lakjon. A későn érkezőket a szomszédban várták, ahol fenséges falatok sültek. Most először tűztek nyársra malacot és bárányt, aminek friss és omlós húsából hat óra sütés után szeltek az éhes szájúaknak. Csaknem 100 pljeskavica is készült, a szerb ízek jegyében.

Családi nap és közösségi téravató Csatkán
Idén először lakhattak jól nyársra tűzött bárányból és malacból a faluebédre érkező vendégek
Fotó: Zetovics Márió / Forrás: 24 Óra

A rendezvény hivatalos köszöntőjén ott volt dr. Veres Zoltán, Komárom-Esztergom vármegye jegyzője is, aki örömmel látta, milyen jól érzik magukat a csatkaiak. A nap koncertekkel, süteményversennyel, lovaskocsikázással, tombolával, gyerekműsorral, és utcabállal folytatódott.

Családi nap sztárvendéggel

Többek között a 90-es évekbeli formációból, a Baby Sistersből jól ismert Szklenár Gabriella is fellépett a délután során. Baby Gabi töretlen sikerét jól mutatja, hogy naptára további három fellépést jelzett augusztus 10-re, szombatra, aminek kezdete volt a csatkai koncert.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában