Jegyzet

2024.07.09. 21:00

Múltidézés

Véletlenül két korábbi osztálytársammal egyeztettünk látogatást hozzánk egy napra két különböző időpontra.

A magyar–történelem szakos nyugdíjas tanár könyvet ír településünkről, és talán tudok segíteni neki pár régi fotóval. A vegyipari gépészmérnököt a nyergesi Eternitgyár múltja érdekli, megnézne néhány reklámkiadványt az 1903-as esztendő környékéről. A múltidézés mellett, mindkét beszélgetésen szóba jött a jövő is. Délelőtt kiderült, hogy a tanár úr egyetlen fiú unokájának van egy kidolgozott műszaki ötlete. A rajzok, számítások rendben, jöhet az a munka, amely az alakulóban lévő cégének ideális ügyfelek figyelmét próbálja majd felhívni a termékekre, szolgáltatásokra. Alapötletként a srác a marketingmunkát házon belül gondolja megoldani. A témának kicsit utána olvasva, nagyapja szerint ez jó ötlet. Nem kell fizetni külső szakértőket, tanácsadókat, minden döntést cégen belül lehet megalapozni, gyors válaszadásokra van lehetőség a határidők függvényében. A lépések mozgásköréről, a kínálatról, a meglévő ügyfelekről a cégvezetés tudja a legtöbbet. Az ebéd után megérkező mérnök azon morfondírozott kávézás közben, hogy lány unokája szépségszalon megnyitásáról álmodik egy marketingcég bevonásával. Olyan feladatok végzése, megrendelések teljesítése a cél, amelyekkel talpon lehet maradni. 
Egyik volt osztálytársam kedves fotókat kapott kölcsönbe. A másik reklámkiadványokat. Várom vissza őket. 
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában