Felejthetetlen utazás: jégmezőkön barangolt, bálnaszafarin is járt a dorogi barlangász +fotók

Lieber Tamás, a Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE) elnöke amellett, hogy társaival együtt folyamatosan gondozza a Sátorkőpusztai-barlangot, szabadidejében szívesen utazik is. Az elmúlt évtizedekben számos alkalommal járt már itáliai vulkántúrán, Norvégiát is felfedezte és tartott már élménybeszámolót belső-ázsiai élményeiről is. A közelmúltban pedig Grönlandot és a Feröer-szigeteket járta végig.

– Egy barátom bakancsos utazásokat szervező irodája hirdette meg a túrát, akárcsak a tavalyi tádzsikisztáni utat. Igaz régóta nyaggattuk Grönlanddal. Tavaly őszre állt össze a program, a repülőjegy-, szállás- és hajófoglalások miatt kellett ennyivel előre gondolkodni. Tekintve, hogy praktikus okokból a grönlandi után tették be a feröeri programot, ezért nem kellett hazajönni, hanem tulajdonképpen útba esett ez is. A két út csapata emiatt egy picit más volt, öten voltunk azok, akik mindkettőt bevállaltuk – mondta.

Lieber Tamás megjegyezte: a hideghez való alkalmazkodással nem volt gond, jól esett a kánikulából kiszabadulni. Egyébként nem is volt annyira hideg, volt olyan napjuk, amikor 15-18 fokban, gyönyörű napsütésben túráztak. Ha a napot nem takarta felhő, kellemes volt az idő, de a szelek hideget hoztak.

– Ami kellemetlen volt viszont, az a sok szúnyog. Sokszor viseltük a Grönlandon bárhol beszerezhető szúnyoghálós fejfedőt. Az éjféli nap idején voltunk itt, amikor egyáltalán nem bukik le a napkorong a horizont alá, ami értelemszerűen kitolta számunkra a napokat. Az ember ilyenkor könnyen átvirrasztja az éjfélt anélkül, hogy kényszert érezne az alvásra. Persze figyeltünk arra, hogy azért pihenjünk is. A szálláshelyeken elsötétíthető ablakok voltak – mesélte.

Lieber Tamás társaival együtt számos programon vett részt. Természetesen a fő látványosságot számukra a jéghegyek jelentették, hiszen ilyeneket máshol nem láthatnak. Különös élmény volt számára az is, hogy az Ilulissat közelében található jég-fjordban kicsit egyedül bolyonghatott, amikor társai kissé lemaradtak a fotózással. De egyébként is nagyon kevés turistával találkoztak. 

– Hatalmas élmény volt az 549 méter magas Palasip Qaqqaa megmászása Sisimiut fölött. Itt még nincsenek jéghegyek, csodálatos panoráma nyílt a Davis-szorosra (ez a tengerrész választja el Grönlandot Kanadától), de a Sisimiut-ból Ilulissat-ig tartó 20 órás hajóút is felejthetetlen élmény volt – mondta, majd hozzátette: meglepődött, amikor arra ébredt, hogy a hajó jégtábláknak ütközött.

Hatalmas 60-80 méter magas jéghegyeket is láttak, ami ugyebár csak a relatív, vagyis a tengerszinttől mért magassága ezeknek a képződményeknek. Ahhoz, hogy a tényleges magasságot megkapjuk, ezt az értéket meg kell szoroznunk 10-zel. A jéghegyek kilenctized része ugyanis megbújik a víz színe alatt.

Lieber Tamásnak volt szerencséje bálnaszafarin is részt venni, az állatok körülbelül 30 méterre tőlük emelkedtek felszínre lélegezni.

– Ilyenkor elárulta őket a kibocsátott párafelhőjük. Három helyszínre is elhajóztunk „értük”, s talán 7 púpos bálnát sikerült megfigyelni. Egyébként ezen a háromórás kiránduláson közelítettük meg legjobban a jéghegyeket, ugyanis közöttük szlalomozott a hajónk – idézte fel.

A BEBTE elnöke lapunknak elmondta: számára a legkülönlegesebb a jéghegyek és a gleccserek látványa volt. Utóbbit a szigetről való távozásukkor (repülőjáratokkal kapcsolatos bonyodalmak után Izlandra vittek őket kisgépekkel), viszonylag alacsony magasságból, a levegőből is tudták élvezni.

– Elmondhatatlan élményt jelentett. A legmeghökkentőbb talán az inuitok (eszkimók) életvitele volt. Az eredetileg nomád nép városokba telepítése nem biztos, hogy sikertörténet. Sok az elhanyagolt szemetes porta. Az utcakép sem igazán rendezett. Érdekesség, hogy a két nagyobb településen, amelyekben megfordultunk, viszonylag sok autó volt, pedig Grönlandon a „nagyvárosokat” kivéve egyáltalán nincs úthálózat. Vagyis autóikkal a lakók kizárólag 5-10 kilométeres sugarú körben közlekedhetnek – mondta.