Voks 2024

2024.06.09. 13:29

Tata az élre tört: 2019-hez képest mérhetően nagyobb a szavazókedv!

Nagyobb szavazókedvnek örvendhet vármegyénk: Tatán már 26 százaléknál tart a részvételi arány, de Bábolnán is már a lakosság negyede leadta szavazatát a kívánt jelöltjére. Mondjuk, milyen változások vannak 2019-hez képest!

Kemma.hu

A legújabb, 11 órás adatok alapján Tata az élre tört. 26 százalékos részvételével átvette a vezetést Komárom-Esztergom vármegyében, pedig 5 évvel ezelőtt nem voltak ennyire lelkesek a Vizek városának lakói. Akkor kevesebb mint 18 százaléka ment el délelőtt szavazni.

Szintén az élen van Bábolna is, ahol a szavazók negyede már leadta voksát. A 2019-es részadatokhoz képest itt is majd 9 százalékkal magasabb már a részvételi arány.

Az előkelő harmadik helyett Kisbér érdemelte ki, ahol már csak kevés hiányzik a 25 százalékhoz. Ráadásul a település duplázott: már kétszer annyian mentek el szavazni, mint ahányan 5 évvel korábban 11 óráig leadták a voksukat. A 2019-es részeredménnyel Kisbér sereghajtóként kapott csak helyet a listán.

A 2024-es választásokon vármegyénkben a legkevesebb szavazó eddig Ácson volt, azonban itt is már 4 százalékkal magasabb idén a részvétel a korábbi önkormányzati választások részadataihoz képest.

Országos szinten Komárom-Esztergom vármegye nem tartozik a kiemelkedők közé. Az elegáns 22,68 százalékos részvétellel a középmezőnyt erősíti.

Kövesd élőben folyamatosan frissülő hírfolyamunkat!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában