Oroszlány

2024.06.28. 15:41

Eldőlt, mikor lesz a megismételt, időközi választás

A Helyi Választási Bizottság (HVB) döntött az oroszlányi időközi választás időpontjáról. A helyiek szeptember 8-án szavazhatnak az oroszlányi négyes számú körzetben.

Kemma.hu

A Helyi Választási Bizottság (HVB) csütörtök délutáni ülésén határozott a oroszlányi időközi választás időpontjáról, melyet szeptember 8-án, vasárnap tartanak. A választópolgárok szeptember második vasárnapján, a hagyományoknak megfelelően reggel 6 és este 7 óra között szavazhatnak az oroszlányi négyes számú körzetben az egyéni képviselőjelöltekre.

Összegyűjtöttük, hogy a június 9-i választáson kik kerülhetnek be a Komárom-Esztergom vármegyei közgyűlésbe. A vármegyei pártlista szereplői között szoci veteránokat is találtunk, és egy különös DK-helyzetre is felfigyeltünk. A kormánypárt eközben a vidék hangját is hallatná. A Fidesz-KDNP listáját a jelenlegi elnök, Popovics György vezeti.
Szeptember 8-án időközi választás lesz Oroszlányban
Fotó: F. P. / Forrás: 24 Óra

Újraszámlálás, szavazategyenlőség, majd időközi választás - ez történt Oroszlányban

Múlt csütörtökön vált jogerőssé, hogy időközi választás lesz Oroszlányban, miután a június 9-i önkormányzati választáson a négyes számú egyéni választókerületben, az újraszámlálást követően szavazategyenlőség alakult ki Babai János (OLPK) és Auerné Böröczky Erzsébet (Fidesz-KDNP) között, ezért új szavazást írtak ki.

Fontos időpontokat határoztak meg

Dr. Veres Zoltán, vármegyei jegyző lapunknak megerősítette, hogy a képviselők június 27-től kérhetik nyilvántartásba vételüket, a helyi képviselőjelöltek pedig július 20-tól vehetik át a választási irodától az ajánlóíveket az időközi választáson való induláshoz.

Az átjelentkezéssel, bejelentett tartózkodási helyükön szavazó választópolgárok szeptember 4-ig nyújthatják be átjelentkezési kérelmüket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában