Mozgalmas hét

2024.06.27. 20:23

Eseménydúsan zárták a tanévet az ászári iskolások

Elballagtak a bakonyaljai települések diákjai. Ászáron a tanév utolsó hete igazán eseménydúsra sikeredett.

Kemma.hu

Az év végi hajrá utolsó fordulójának számító záró hetet a tanév végi matematika versennyel kezdték, ahol az iskola felső tagozatos diákjai mérték össze tudásukat. Az alapműveletes és logikai feladatokat tartalmazó megmérettetésen a diákok komoly rutint és felkészültséget mutattak. Az eredmények magukért beszélnek. Az ötödik évfolyamról Blahó Léna, a hatodik évfolyamról Geczinger Kitti, a hetedikes közül Kocsis Noémi, a nyolcadik évfolyamról pedig Szécsényi Tímea hozhatta el az első helyezettnek járó díjat. A versenyzők felkészítésében Kakula Zsolt, Pekár Zsolt és Garas Mariann tanárok segítettek.

Egy utolsó megmérettetés a tanév végén
Egy utolsó megmérettetés a tanév végén
Fotó: Facebook/Ászári Jászai Mari Általános Iskola

A tanévet diáknappal is zárták

A hét másik fénypontja a diáknap volt, ahol a szórakozásé és a közösségi élményeké volt a főszerep. A nap folyamán számos program közül válogathattak a gyerekek, beleértve a kutyás és a tűzoltó bemutatókat. Az udvaron „élő” csocsóbajnokság, a tornateremben óriás csúszda várta az osztályokat, az aulában pedig Just Dance Party és karaoke zajlott. A napot végezetül pedig egy jól megérdemelt hűsítő habpartival zárták, ahol a gyerekek önfeledten szórakozhattak.

A diáknap után sem maradtak élmények nélkül a tanulók, hiszen az év végéhez tartozó osztálykirándulások sem feledkeztek el. A közösségformáló élvezetes túraútvonal vagy múzeumlátogatások nagy sikert arattak. Különösen a negyedik évfolyam kirándulásán, ami egyenesen az ausztriai Szentmargitbányára vezetett. A diákok a Family-parkban tölthettek el egy napot, ahol kipróbálhatták a különböző hullámvasutakat, hintákat és csúszdákat. A nap végére mindenki megtalálta magának a kedvenc hullámvasútját vagy játékát.

A tanév utolsó hetét a megszokott módon a nyolcadik osztályos diákok ballagása zárta. Az ünnepélyes ballagási ceremónia során búcsút vettek az iskolától a diákok. A ballagási ünnepség megható pillanatain együtt osztoztak a szülők az iskola tanárai is. A ballagókkal együtt emlékeztek meg az elmúlt nyolc év pillanatairól és búcsúztak el az általános iskolai évektől.

Az Ászári Jászai Mari Általános Iskola diákjai és tanárai igazán mozgalmas hetet tudhatnak maguk mögött a versenyekkel, közösségi programokkal. Az események és eredményeik jól mutatják az iskola közösségének összetartását és lelkesedését.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában