Siker

2024.06.30. 08:53

Ácsteszéri lovas remekelt a Nemzeti Vágta előfutamán

A Komárom-Esztergom vármegyei Ácsteszér lovasa, Vörös Tamara nyerte meg Aréna nevű lovával a Nemzeti Vágta szombaton rendezett iváni előfutamát - tájékoztatta a település polgármestere szombat este az MTI-t.

Kemma.hu

Hajtó Péter (Fidesz-KDNP) telefonon elmondta, hogy a felnőtt kategóriában induló 11 nevező közül a második a csetényi Vörös József lett Prométheusz Parázs nevű lovával, a harmadik a Kapuvár Garta városrészének színeiben versenyző Soós Kitti lett Báró nevű lovával, a negyedik pedig a répcelaki Németh Linda Forrás Remény nevű lovával.

A 17. Nemzeti Vágta októberi szilvásváradi döntőjébe ők négyen jutottak tovább, valamint szabadkártyával Iván település. Hajtó Péter elmondta azt is, hogy az iváni Kishuszár Vágtát Köveskál színeiben Sziklay Gizella nyerte meg Miss Boon nevű lovával, a Huszárgyerek Vágtát pedig a rábatamási Varga Dorka, Büszke nevű lovával. A szilvásváradi döntőbe mindketten bejutottak.

Hajtó Péter beszélt arról is, hogy a 35 Celsius-fokos hőség ellenére a negyedik alkalommal megrendezett Iváni Vágtának mintegy 3-4 ezer látogatója volt. A lovasoknak a díjakat Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa, a térség fideszes országgyűlési képviselője adta át.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában