Színpompás

2024.05.12. 13:01

45 ezer virág borítja be a vizek városát

Több, mint 45 ezer tő virágot ültet ki ezekben a hetekben a Tatai Városgazda. A tervek szerint júniusra befejeződik az ültetés.

Kemma.hu

A Tata.hu számolt be arról, hogy a Tatai Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai május 2-án megkezdték a tavaszi virágültetéseket, melyek ezekben a hetekben városszerte zajlanak a köztereken.

Több, mint 45 ezer tő virágot ültet ki ezekben a hetekben a Tatai Városgazda. A tervek szerint júniusra befejeződik az ültetés.
A virágok ültetése június végéig tart. Több, mint 45 ezer palánta kerül ki a város több pontjára. 
Fotó: Sz. A.  / Forrás: Kemma.hu

A cég telephelyén található üvegházban és bérnevelésben hetek óta nő az a több, mint 45 ezer tő egynyári és évelő virág. A színpompás növényekben többek között a Kossuth téren, a Hősök terén, az Ady Endre és a Bartók Béla utcán, az Öreg-tó partján, a Kodály-téren valamint az Angolkertben gyönyörködhetünk majd a hűvösebb idő beköszöntéig.

Az ültetés júniusig tart

A kiültetett növények között vannak vinkafélék, kakastaréj, petúnia, salvia fajták, begónia, hajnalkák és mézvirág is. A Tatai Városgazda a tervek szerint a hónap végére fejezi be a munkát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában