Pörkölt lett az egykor világhíres tatai versenylovakból +fotók, videó

Több mint 50 évet felölelő lovastörténeti gyűjteményt fogott össze Nieselberger Róbert a „Tatai lóversenyzés történetének aranykora” című könyvében. Két évig tartó, alapos, mindenre kiterjedő kutatómunkára volt szükség ahhoz, hogy Róbert megvalósítsa régen dédelgetett tervét és egy könyvben összegyűjtse a semmihez sem hasonlítható tatai lovasélet történetét. Azonban még ő sem tudta, hogy milyen kincsekre fog bukkanni. 

Niselberger Róbert, a "Henry Milne" Angol Magyar Lovastörténelmi Egyesület a Kemma.hu-nak elárulta, hogy először a villa történetét kezdte keresni. Ugyanis a híres angol tréner, Henry Milne egykori villájában nőtt fel, ahol már felnőttként a tatai lovassport tiszteletére egy múzeumot is létrehozott. Ennek az épületnek a történelmét kezdte el keresni Róbert, aki végül az osztrák-magyar monarchia leghíresebb versenylovainak és a világ legjobb trénereinek a nyomára bukkant.  

A tatai lóversenyzés aranykorának állít emléket a könyv

– A tatai versenylovak egyik legeredményesebb világhírű trénere, Henry Milne volt. Ő idomította többek között a 19. század utolsó évtizedének legjobb magyar lovát, Kincsem unokáját, Tokiót és a kiváló telivért a Német derbyt nyert Macdonaldot. A mai Baji út 1. és Sport utca 33-ban az egész telekhatárt befoglalva istállók működtek. Az aranykorszaknak is nevezett időszak történetét mutatja be a hiánypótló könyv, ami hiteles és részletes korképet, amikor Tatát kis Newmarketnek hívták még az Angolok is. Itt volt a Monarchiában az első ügető idomító intézet és gát -akadály magán és nyilvános idomító telep. De itt debütált a startgép 1899-ben – sorolta a tényeket Róbert, aki még pont jókor kezdett neki a könyv megírásának, ugyanis az elmúlt 140 év sok nyomot és emléket már elhalványított. Azonban Tata még ma is őriz azokat az épületeket, amikben a leghíresebb istállók és a legjobb versenyparipák kaptak egykor helyet. A míves kovácsoltvas kapuk és a befalazott istálló ablakok még mindig fel-feltűnnek a városban sétálva. Az egyesület elnöke szerint Tata abban az időben a lovassportból élt, ami akkor stabil jólétet biztosított a városnak. 

Az angol szakemberek is a csodájára jártak

– A tatai versenytelepek a korabeli térképek alapján a város kétharmadát elfoglalták. A Henry Milne villa az idomító intézeti komplexus volt, ami a monarchia főintézményeként szerepelt. Mert a Monarchia 15 versenytelepéből 10 Tatán volt a Sport utcában, egy pedig a tó másik oldalán. Az Esterházy téglagyár és Pezsgőgyártól kezdődve elhúzódott a Boróka út felé a mai Vértesszőlősig, akkori Budai út mindkét oldalán. A pálya beléptetőrendszere pedig a tó parton volt a mai Grill Terasz étterem előtti park területe – mutatta a térképet a könyv szerzője, aki szerint a ma ismert Esterházy lovardában a gróf kiöregedett lovait tartották. Az igazi versenyparipák az Öreg-tó másik oldalán éltek, közel a tréningpályához. 

– A vasúton szállították a versenylovakat Tatára, ami Bécs és Pest közötti kedvező földrajzi fekvése miatt is kedvelt volt. Tizenegy vasúti kocsi volt a lovak szállítására, de a hétvégi versenyekre is vonattal érkezett a hétezer néző. Az 1900-as évek évek elején egy reggeli pillanatfelvétel itt úgy nézett ki, hogy 250 lovat vittek ki az istállókból a tréningpályára – tette hozzá Róbert, akinek rengeteg terve van még a tatai lovastörténet emlékének megőrzésére. Többek között a tatai temetőbe nyugvó egykori világhíres zsokék és trénerek sírjait korabeli házaikat szeretné műemlékké nyilvánítani, hogy ne temethessenek rá másokat. 

A lovakat lelövik, ugye?

Az írótól azt is megtudtuk, hogy miért borult a feledés homálya az egykor virágzó tatai lovaséletre.

– Mintha ollóval vágták volna el, úgy szakította meg az első világháború a tatai lovassport sikerét. Az a több mint 30 versenyló, amiknek addig minden mozdulatát istállósfiúk, orvosok lesték és a legfinomabb abrakon éltek, a háború alatt szekerek elé fogták be. Azonban ezek az állatok nem igáslovak voltak, nem teherbírásra tenyésztették őket, nem tudták elhúzni a nagy terhet. És akkor már nem számított a rengeteg díj és a több százezer aranykorona, amit a versenyeken hoztak. Nem volt hasznuk, lelőtték őket. Este pedig már bográcsban főtt a húsuk – mesélt a kegyetlen igazságról Róbert. 

A Tatai lóversenyzés történetének aranykora című könyv bemutatója március 25-én 17 órától lesz a tatai Városházán.