Esztergom

2024.01.01. 08:00

Az év első hónapjában is: városi könyvtár!

Minden év eleje egy újrakezdés lehetősége, de az Esztergomi Helischer József Városi Könyvtár valójában a folytatás havának tervezte meg 2024 januárját. A programsorban sakkdélután, ölbeli játékok, történelmi előadás, kézművesség, író-olvasó találkozó és összművészeti alkotókör várja többek között a közönséget.

Pöltl Zoltán

Január 9-én az esztergomi várban tartják a Szépkorúak Akadémiája következő részét

Forrás: 24 Óra

Fotó: P. Z.

Január 4-én rögtön egy sportlehetőség várja a pepita tábla irányt érdeklődőket, amikor 15 órától tartják a Chesstergom foglalkozást. 8-án délelőtt 10-től a Kis Csillangó meseműhelyben ölbeli játékok, kedves mondókák, népi dalkincsek szólnak a legkisebbeknek és szüleiknek. 

9-én reggel 9-től a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumával karöltve rendezik meg a Szépkorúak Akadémiája soron következő részét, melyben Tolnai Gergely: Az esztergomi vár története című előadását hallhatják az idősek. 11-én (és 25-én) 15 órától az Apéro című francia nyelvű tematikára épülő foglalkozás, 12-én 16 órától a Szált szálba öltve című program lesz, ez utóbbinál angyalt horgolnak a résztvevők. 

22-én délután 5-től Az egészségszorongástól a belső biztonságig című könyvét a szerző, Csabai Márta a Károli Gáspár Református egyetem professzora, klinikai és egészségpszichológiai szakpszichológus, a hazai egészségpszichológia meghatározó személyisége mutatja be. 29-én 17 órai kezdettel összművészeti alkotókörre várják a tehetséggel bírókat, 30-án 16 órától hasonló foglalkozás lesz a gyerekeknek. A könyvtár fent említett programjain a részvétel ingyenes. Az intézmény számos kiemelt esemény a facebookos oldalukon részletesebben is megtalálható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában