35 éve javítja a talpalávalót Popovics Mester, a tatabányai cipészek utolsó mohikánja

– Próbálok helyrehozni egy cipőt, már lemondtak róla – mondja József, aki interjúnk alatt is serényen tüsténkedik a műhelyben. Látszik a szemében az elszántság.

–  A felső részén van még mit javítani, aztán jöhet is érte a tulajdonos  – mormolja, miközben négy csipeszt tűz a lábbeli orrára, hogy elérje a megfelelő tapadást. Kész is. És jöhet a következő siker.

– Általában a beszerzési érték 30 százalékát érdemes költeni egy cipő javítására. A gyógycipőknél már más a helyzet. Ahhoz ragaszkodnak az ügyfelek. Teljesen érthető, hiszen egyénre szabottan követi a megváltozott lábforma vonalait, nem akarnak egy újat kitaposni  – mondja a Mester, aki szerint van egészen más helyzet is. Gyakori eset, hogy több sebből vérzik egy kínai lábbeli. A szakember tanácsát vagy megfogadják a vásárlók vagy nem. Amennyiben igen, akkor a kiadáshoz tesznek még 5 ezer forintot és vesznek egy új csizmát.

– A mai cipők 80 százaléka ragasztott technológiával készül és nem természetes anyagokból. Ezelőtt, a manuálisan készített lábbeliknél a felső rész megvarrása után szegezett vagy varrott technológiával került rájuk a talp. Ezzel szemben ma mindkettő hiányzik. A formatalpat rányomják és kész a cipő  – feleli, mikor kíváncsiak voltunk  ma cipész szakma akkori és mostani helyzete közötti legnagyobb különbség.

Mint mondja, ez, a kínai áru is egy divat. Miként a vastagtalpú holdjárók, a Spice Girls korából, vagy az azt megelőző tűsarkú imádat, amit sokan fémmel vagy gumi-műanyag járófelülettel kértek.

József próbál haladni a gyorsan változó világ elvárásaival. Ezt támasztja alá, hogy 30 évvel ezelőtt egyfajta ragasztót használt, ma már hármat. Műhelyében van külön neoprém jellegű ragasztó, ami a természetes anyagokhoz kell, például bőrre. Van olyan, amit formatalp kezeléséhez használ, végül egy gyors ragasztó is jól megfér a többi között. Ezzel kis felületen lehet eredményt elérni.

– Az 1800-as években alakult német-osztrák márkáknál nem lehet hibázni. Minőséget árulnak, azonban nem mindenki engedheti meg magának, hogy legalább 50 ezer forintot fizessen egy utcai viseletre. Látom, mert havonta egy vagy kettő ilyen lábbelivel dolgozom. Tény, hogy nem olcsók, de hosszú távon kifizetődik a használatuk  – mondja József, akinek műhelye 2009 óta működik Tatabánya főterén.

– A lelkiismeret a legfontosabb. Csak olyan megjavított lábbelit adok ki a kezeim közül, amit én is szívesen hordanék. A másik, hogy előre elmondok mindent a vásárlóknak. Az eljárás menetéről, a javítási határidőn át az árig bezáróan. Aztán, vagy elfogadják, vagy nem… – vallja a Mester.