A teremtő erő

Tízórai után a feldíszített szobában gyertyát gyújtottunk, elénekeltünk néhány Mikulás- és karácsonyváró dalt, majd az adventi naptárhoz ballagtunk, ahol a napi kedvességet bontottuk ki, adtuk át a kicsiknek. Apróságokat, de azt az örömöt, és azokat a csillogó szemeket nehéz elfelejteni. Imádtam a családi napközit. Életemben nem kaptam annyi őszinte ölelést, mint akkor a csöppségektől.  

Amíg a gyerekeim kicsik voltak, ugyanez zajlott naponta családon belül is, csak esténként. A karácsonyi hangolódás fontos állomásai voltak ezek az alkalmak. A gyerekek felnőttek, már a sajátjaim is. A családi napközi is már a múlté. Azonban az advent még ma is nagyon fontos számomra. 

Nézem a városi programokat, a vásárokat, koncerteket. Fahéj- és mézeskalácsillatú helyszínekkel lesz tele a vármegye. A hétvégén, az első gyertyagyújtáskor indulnak a programok. Díszesek, hangosak, fényesek. A bevásárlóközpontokban is már érezhető a karácsony közeledte. Egyre nagyobb a zsúfoltság. Sokan, sokféle árucikket keresnek. A kosarak egyre nehezebbek, a pénztárcák egyre könnyebbek. 

Pedig az advent pont nem erről szól. Kifelé nézünk, pedig ilyenkor inkább befelé kellene fordulni. A zajoktól hátrébb lépve, kicsit fürdeni a csendben. Mert a csendnek teremtő ereje van.