Pokoli játék a Jászai Mari Színpadán

Edward Albee drámájának egyik legismertebb alkotása az 1966-ban készített film, amelyben a főszereplő házaspárt Elizabeth Taylor és Richard Burton formálta meg. Azóta is töretlen a darab sikere, amely a finomkodónak tűnő emberi játszmáktól eljut a lecsupaszított, fájdalmakkal megtűzdelt, kegyetlen valóságig. 

A történet lényege, hogy George és Martha, a középkorú házaspár egy parti után, az éjszaka kellős közepén áthívja magukhoz a férfi új egyetemi kollégáját és annak feleségét. A laza iddogálós-beszélgetős este azonban hamarosan kínossá válik az ifjú vendégek számára: házigazdáik egyre durvábban szólogatnak be egymásnak. Hamarosan kiderül: itt nem egyszerű játszmázás zajlik, ez az este a leszámolás ideje, amelyet senki sem tud megúszni sértetlenül. Gyilkos humorú, tragikomikus élveboncolás zajlik, ahol feltárulnak nehéz, és talán évek, évtizedek óta hordozott titkok. Megsemmisítő mondatok, fojtogató közelségek, taszító gesztusok, amelyek a részegség érzésének fenntartása mellett zajlanak. S ki tudja, talán éppen a pokoli játék adja meg az újrakezdés esélyét?

A Nem félünk a farkastól kendőzetlenül mutatja meg, hogyan tud egy szerelem fojtogató párkapcsolattá válni, ahonnan a kilépés sem olyan egyszerű. Vagy mégis? 

Marthat Bakonyi Csilla, George-ot Crespo Rodrigo, s a fiatal vendégeket: Honey-t Bakos Ági, és Nick-et Csabai Csongor alakítja. Elképesztő átéléssel, vehemenciával, ahol a gyilkos szavak mellett minden apró gesztusnak, mozdulatnak jelentősége van. Külön kiemelendő a zseniális díszlet, amely a nézőket is a nappaliba emeli. A szavak és gesztusok ólomsúlyát egy hinta, s a színpadi teret köbe ölelő homokozó próbálja könnyíteni. 
S hogy miként hat a darab? A szünetben mindenki levegőre vágyott, hogy aztán újult erővel ülhessen be a második „félidőre”, amelyben folytatódott a gyilkos játék. 

A darab rendezője, Guelmino Sándor így fogalmazott: „sokat gondolkoztam azon, hogyan lehet ma izgalmasan eljátszani a több mint hatvan éve született darabot. Nagyon kicsi voltam, amikor először a szüleimmel az Újvidéki Színházban láttam, de a mai napig emlékszem egy-két dologra az előadásból. Aztán középiskolás koromban, a Toldy Gimnáziumban 15 évesen volt egy nagy elhatározásunk, hogy megcsináljuk az előadást, de sehová sem jutottunk vele. Amikor elkezdtünk Rodrigóval Tatabányán dolgozni, még nem tudtunk önerőből hat bemutatót kiállítani, így a Győri Nemzeti Színház egy-egy előadását is meghívtuk, többek között Albee drámáját is, én pedig tudomásul vettem, hogy a Jászaiban sem fogom tudni megrendezni a darabot. Azóta viszont eltelt 10-12 év, talán ez már elegendő idő, hogy újra műsorra tűzhessük. A darab erényeiről sokat elmond, hogy 60 éve töretlenül népszerű, viszont épp ezért nagy kihívás újat, újszerűen mutatni vele. A csúnyán eldurvuló éjszaka egy (ön)megsemmisítő hadjárat, amelynek a vége egy tabula rasa, s ebből akár egy újrakezdés is elképzelhető, teljesen új alapokra helyezve a házasságot. A darab különlegessége, hogy a vendégek és a nézők sem tudják eldönteni, kinek a pártjára álljanak, mindketten olyan erővel állítják a maguk igazát. A mű ugyanis nem ad fogódzót a titkokról, amik kiderülnek, egyáltalán nem lehet eldönteni, hogy a képzelet szüleményei, vagy valóban megtörténtek.”