Nagyi vázája

Az ókori Rómáról viszonylag sokat tudunk, de jobban belegondolva elég esetleges, mi marad meg utánunk az utókornak. Hol van már a világ hét csodája? Egyedül a gízai piramist van esélyünk megszemlélni, de Szemiramisz függőkertjét, vagy éppen a rodoszi kolosszust már csak elképzelni tudjuk. 

Több ezer év múlva a ma féltett kincsként őrzött műtárgyakból könnyen lehet, hogy semmi nem marad meg. Az is lehetséges, hogy a Földünk sem létezik majd. Mégis fontos, hogy a jelenben értékeljük, ami ránk maradt, hiszen ha semmit nem tudunk a történelmünkről, a körülöttünk lévő világot sem fogjuk megérteni. Talán több ezer év múlva, éppen a mi lakóhelyünket tárják fel az akkori régészek, nyilván a mostaninál is modernebb technikával. Még csak nem is sejthetjük, mit találnak majd. 

Egy strand medencéjének megmaradt falát? Egy hatalmas szobrot, amelynek már csak a fél arca maradt meg? Egy emléktábla töredékét, amelyen még olvasható pár kósza betű? De az is lehet, hogy éppen a nagymamánk kedvenc vázáját találják majd meg, és állítják ki a múzeumban...