Interjú

2023.07.08. 07:52

Árvai-Füleki Judit az Edutus új vezérigazgatója

Lassan egy éve, hogy az Edutus Egyetem fenntartó cégének élére új vezérigazgató került. Árvai-Füleki Judit, korábbi PR-marketing igazgató kinevezését egy hosszú felkészülési folyamat előzte meg.

Kemma.hu

Nyolc évnyi marketing és rendezvényszervezés után 2019-ben főszervezője lett az egyetem égisze alatt megrendezett WRO Világdöntőnek, melyre 70 országból 3000 ember érkezett hazánkba. Már ekkor bekapcsolódott a stratégiai feladatokba: költségvetés, elszámolás, támogatási kérelmek. A tavaly áprilisi vezérigazgató-helyettesi megbízatását követően ő állta itthon a sarat, míg az egyetem legfőbb vezetője a 11 országban lévő leányvállalataikat járta, igazgatta. Végül, 2022 augusztusában elfogadta a felkérést és elfoglalta a vezérigazgatói posztot.

– Milyen kihívások, feladatok várták az egyetem fenntartó cégének elsőszámú vezetőjeként?

– A legfőbb kihívást akkor a magánélet és a munka összehangolása jelentette, mert épp a kinevezésem idején volt az esküvőnk. Ami kicsit nehezítette a helyzetet, hogy éppen ekkor rendeztük meg a covid után az első barátságos meghívásos, nemzetközi LEGO-robot versenyt Balatonfüreden. Ami számomra újdonságot hozott, az a munkáltatói felelősség. A csapatépítés, a kollégákkal való kapcsolattartás, a munkahelyek megőrzése, a jó hangulat, a megfelelő munkakörülmények biztosítása.

– Milyen területek munkáját kell összehangolnia?

– Hozzám tartoznak a pályázatok, támogatási források, stratégiai döntések, természetesen szorosan együttműködve rektor asszonnyal és gazdasági igazgató asszonnyal. A külső kapcsolataink ápolásának egy része is a feladataim közé tartozik, több egyetemmel, vállalatokkal van partneri viszonyunk, és emellett gyakran dolgozunk konzorciumi keretek között is egy-egy pályázat kapcsán. Most kettő ilyen is folyamatban van.

– A határon túli kapcsolatokért is ön lett a felelős?

– A vezérigazgatói munkakörből kivettük a határon túli leányvállalatainkkal kapcsolatos WRO-s feladatokat. Lettország, Litvánia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina és Grúzia – 11 ország – között járva képtelenség helyben is ellátni a munkát, éppen ezért ez, az egyébként nagyon fontos terület egy önálló vezetőt kapott. A WRO-bázisainkra építve, szeretnénk kiépíteni egy hálózatot. A World Robot Olympiad amellett, hogy a jó hírünket messzire viszi, elősegíti az egyetemi együttműködéseinket is, azt, hogy ezekből az országokból hallgatókat tudjunk fogadni. A WRO és az Edutus az én szótáramban már egy fogalomnak számít, hiszen, ha nincs az Edutus, akkor nem lenne WRO sem Magyarországon.

– A határon túli munka kapcsán nem feledkezhetünk el székelyudvarhelyi kihelyezett tagozatunkról sem. Rendkívül büszkék vagyunk az ott folyó munkára. Éppen a napokban ünnepelték alapításuk 25. évfordulóját. Az ünnepségen rektor asszony, gazdasági igazgató asszony és természetesen jómagam is részt vettem.

– Más a világ a vezérigazgatói székből nézve?

– Ez elviekben elkerülhetetlen, de én úgy érzem, bennem mindig is megvolt az a bizonyos tulajdonosi szemlélet. Mindig a sajátomnak éreztem az Edutust, ez nem változott most sem. Igyekszem ott segíteni, ahol éppen kell, vagy ahol tudok. Nyilván a legfelső vezetőnek bizonyos szintig ki kell tudni szállnia a napi operatív munkából, ugyanakkor törekednie kell arra is, hogy csapattag maradjon. A kollégák visszajelzéseiből azt a következtetést vontam le, hogy jó úton haladunk ezen a téren.

A World Robot Olympiad TM-ről

A World Robot Olympiad 2004-ben indult. A versenyeken 8 és 25 év közötti fiatalok indulhatnak 4 kategóriában (Normál, Open, Football, Advanced Robotics Challenge), és 6 korcsoportban. A versenyen a csapatok LEGO MINDSTORMS® elemekből építik robotjaikat, de a versenykategóriától függően más vezérlő, építőanyag vagy programozási nyelv is megengedett.

Az emberek azt találják a legérdekesebbnek, hogy minden évben a különböző kihívások a valós világ problémáira összpontosítanak. Például fenntartható megoldások keresése az éghajlatváltozásra, vagy a biológiai sokféleség védelme, vagy akár a precíziós gazdálkodás módszereinek feltalálása és az élelmiszerpazarlás megelőzése összefügghet azzal az élettel, amelyet a csapatok ismernek.

A WRO versenyeket több mint 70 országban rendezik, és minden szezonban újabb országok csatlakoznak a versenyhez. 2019-ben az Edutus Egyetem nyerte el a 16. WRO nemzetközi döntő rendezési jogát. Magyarország volt az első európai ország, amely adott otthont ennek a versenynek, és több mint 420 csapatot és 12.000 látogatót fogadott a világ minden tájáról.

– Milyen célokat tűztek maguk elé a vezetőváltást követően?

– Maga a váltás nem hozott új célokat, maximum annyiban, hogy még határozottabb lépésekkel haladjunk a már kitűzöttek felé. Maguk a projektek meghatározzák az alapokat. Jó példa erre az energiamenedzsment képzésünk, mely az energiaválságra reagál, vagy hasonló módon a hulladékgazdálkodási képzésünk, mely a cégek igényeihez igazodik. A fő cél természetesen az, hogy minél több hallgatónk legyen, és hogy Komárom-Esztergom Vármegye egyetemeként szerepet vállaljunk a gazdaság fellendítésében.

– Mindezek mellett a sikeres pályázatok markáns célkitűzésként jelennek meg a célrendszerünkben, ezek nélkül elképzelhetetlen lenne a működésünk. Ugyanilyen fontos számunkra a kapcsolati rendszereink erősítése, fejlesztése is, vállalati, intézményi és egyetemi szinten egyaránt. Nem versenyezni kívánunk a többi egyetemmel, hanem inkább együttműködni szeretnénk. Többek között ezért is jók a konzorciumi pályázatok, mert ott eleve együttműködésre vagyunk ítélve.

– Mit sikerült már a kitűzött célokból megvalósítani az elmúlt közel egy esztendő alatt?

– Több sikeres pályázattal is büszkélkedhetünk, mégis a legnagyobb örömöt az jelenti számunkra, hogy jelentősen megnőtt a nappali tagozatra jelentkező hallgatóink száma, amit az őszi pótfelvételi reményeink szerint még tovább növel majd.

– Nem sok olyan intézmény gondolkodik úgy a felvételi ponthatárokról, mint az Edutus. Nálunk nincs felvételi ponthatár. Úgy gondoljuk, nem a bejutást kell megnehezíteni, hanem a bennmaradás feltételeit kell megfelelő szinten megszabni. Aki idevaló, az meg fogja ugrani a lécet. Mi a felkészülésükben tudjuk őket segíteni, különféle előkészítőkkel, illetve felzárkóztatási programokkal.

– A Tatabányai Szakképzési Centrummal a technikusi képzésben való okleveles technikusi partnerségünk is erről szól. A középiskolai évek egyrészt lehetővé teszik, hogy a diákok ténylegesen is belekóstoljanak abba a szakmába, amit tanulnak, és egyfajta felkészítést is kapjanak ahhoz, hogy a szakirányú felsőoktatásban helytálljanak. Az itt tanuló hallgatóknak átlagosan 30 kreditpontot beszámítunk az adott képzéseinknél.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában