Nyolcvanévesen a szőlő, a borászkodás és a család a mindene a táti agronómusnak

Kecskeméti Lajos Neszmélyen töltötte a gyermekkorát. Édesapja kilencévesen elvesztette anyukáját. Nagyapja fájdalmában ivásnak adta a fejét és elherdálta vagyonának jelentős részét. Édesapját az általános iskola elvégzéséig nővére nevelte, majd Budapestre adták szolgálónak, felnőttként került csak haza. Mivel az öröklött hat hold földdel eszközök híján nem tudott mit kezdeni, azt bérbe adta és egy közeli gyárban helyezkedett el, ahol nyugdíjazásáig dolgozott. 

–1942–ben nősültem. A családunk az 1950–es években nagyon nehéz helyzetbe került, mivel apám a hat hold föld miatt, gyári munkásként „kétlakinak” minősült. Az akkori törvények miatt kirótt beszolgáltatást nem tudta maradéktalanul teljesíteni, ezért gyári keresetét tiltották le. A Rákosi–rendszer bukása után javult az anyagi helyzetünk, ám továbbra is szerény, de számomra szép emlékekkel teli éveket éltünk. Apa a neszmélyi református egyház presbitere volt, ott konfirmáltam én is – mesélte. 

Szívesen emlékszik vissza az általános iskolai évekre is. Hét éven át egy elűzött felvidéki nemes felesége volt az osztályfőnöke, ő beszélte rá szüleit, hogy taníttassák tovább. 

– A nyergesújfalui gimnáziumban érettségiztem, majd építészmérnök szerettem volna lenni, ám erre végül nem nyílt lehetőség. Kétévnyi munka után jelentkeztem a Mosonmagyaróvári Agrártudományi Főiskolára, amit 1967–ben végeztem el. Okleveles agrármérnök lettem úgy, hogy szüleimnek nem került egy fillérjébe sem. Jól tanultam, így ösztöndíjat és kollégiumot kaptam. Felejthetetlen évek voltak. Aktívan sportoltam, kézilabdáztam – mondta. 

Kecskeméti Lajos a főiskola után a táti termelőszövetkezetben dolgozott huszonöt éven át. Először a süttő–lábatlani üzemegység vezetője, majd Táton főállattenyésztő volt. Időközben Gödöllőn szakmérnöki diplomát szerzett, néhány éven belül főagronómussá nevezték ki. Később a helyi képviselő-testület tagjaként és megyei tanácstagként építette tovább kapcsolatait. 

– A mezőgazdasági tevékenységben és növénytermesztésben is komoly sikereket értünk el. A tehenészetünk a megye legjobbjai közé tartozott. A hagyományos mellett intenzívebb növényekkel, csemege- és hibridkukorica–vetőmag, valamint többek között zöldbabtermeléssel is foglalkoztunk – árulta el. 

Sok nézeteltérése volt a téesz akkori vezetőjével, mert Táton nem alakult ki igazi, profitot generáló mellék­üzem. A szűkös anyagi lehetőségek miatt alig jutott pénz például a géppark fejlesztésére is. A szövetkezetben egyébként ő kapta meg a feladatot a föld reprivatizációjának előkészítéseként a részaránytulajdoni, a tagi–alkalmazotti és a kárpótlási földalapok kijelölésére, illetve társadalmi egyeztetés lebonyolítására az érintett településeken. Majd az első két földalap kiosztását a földkiadó bizottság elnökeként irányította. 

– Közben munkahelyemen a konfliktus a „szövetkezetek magánosítása” idején csúcsosodott ki, ugyanis a vagyon nevesítésekor az elnök nem osztott meg információkat a tagsággal. Az 1991–es zárszám­adás kapcsán összehívott közgyűlésen felszólaltam és beszámoltam a törvénytelenségekről, ami után tarthatatlanná vált a helyzetem – hangsúlyozta. 

Kecskeméti Lajost 1992–ben kereste meg Epöl akkori polgármestere azzal, hogy vezényelje le a bajnai termelőszövetkezethez tartozó epöli részegységek különválását. Öt éven át vezette az Epöli Gazda Rt.–t, mellette tagja lett a megyei TESZÖV elnökségének. Itt kapta a megbízást, hogy két társával együtt készítsék elő és szervezzék meg egy új típusú szövetkezet megalakítását. 

1995–ben megalakították a Tatabányai Beszerző és Értékesítő Szövetkezetet (BÉSZ), amelynek sok megyei nagyüzem, illetve számos magángazdaság is tagja lett és az elnöki teendőkkel őt bízták meg. A cég tagjai input (vetőmag, műtrágya, növényvédő szer, gázolaj, stb.) közös beszerzésére alakult, nonprofit működés mellett. 

Az említett szervezettel a piacon jelentkező egyenlőtlen viszonyok kiegyenlítésére törekedett. Az igények összegyűjtésével és az árverseny meghirdetésével jó árakat sikerült kiharcolni tagjainak. Ez a magángazdaságoknak nagyon sokat jelentett, a rendszer a mai napig jól működik. Kecskeméti Lajos az ország több megyéjében is segített az ilyen típusú szövetkezetek megalapításában. 

– A kilencvenes évek második felében megjelent a téeszekről szóló rendelet, melynek lényege, hogy a terményeket ugyanolyan elvek alapján, együtt adják el, mint ahogy a beszerzések történtek. A megyei gazdaságok segítségével egy sertésértékesítő szövetkezetet is alapítottam, amelynek elnöke is lettem. Évente mintegy 20–25 ezer hízott sertést adtunk el a lehető legjobb áron – mondta, majd hozzátette: tizenöt évig járt Tatabányára dolgozni és 68 éves korában ment nyugdíjba. 

Kecskeméti Lajos felidézte, hogy a termőföldeken keletkező vadkárok miatt még 1969–ben konfliktusba került a honvédséghez tartozó süttői erdőterületek fővadászával, ezért bevonultatták tartalékos tiszti kiképzésre. A nyolcvanas évek óta egyébként ő is vadászik, később tagja lett a Bajóti Aranykalász Vadásztársaságnak, melynek két cikluson át titkára, 2011-ig pedig elnöke is volt. Másik hobbija a borászat, felesége édesanyjának földjére 260, kordonművelésbe vont szőlőtőkét ültetett 1984–ben. 

– Nagy örömömet lelem a szőlőművelésben és a mai napig egyedül gondozom a területet, jó egészségnek örvendek. Küldetésemnek tekintettem, hogy bemutassam: Táton is lehet jó bort termelni. Szomorúan látom, hogy sokan parlagon hagyják a szőlőket… – magyarázta. 

Kecskeméti Lajos boraival rendre szép eredményeket ér el a versenyeken. Az idei táti megmérettetésen mintáival egy arany–, három ezüst– és egy bronzérmes minősítést érdemelt ki. 

– Nyugdíjasként sok időt töltök a családommal is. Jól érzem magam Táton, ahol igaz barátokra leltem. A mai napig tartom azokkal is a kapcsolatot, akiket a munkám révén ismertem meg. Úgy gondolom, hogy a termelőszövetkezeti sikereket pedig nem egyedül, hanem kollégáimmal közösen értük el – tette hozzá.