Útfelújítás

2023.04.16. 07:25

Az M1-es 90 kilométere lesz jobb és simább - napi 36 ezer sofőrt érint a bejelentés

A MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatóságától megtudtuk, hogy lesz hétvégi és éjszakai munkavégzés is, a cél az, hogy a lehető legkisebb módon zavarják a kivitelezéssel a forgalmat.

Walczer Patrik

Az M1-es autópályán várhatóan május elején kezdődik el a munka

Forrás: 24 Óra

Fotó: Dallos István

Nagyszabású gyorsforgalmi útfelújítás kezdődik áprilisban, mely az M1-es autópálya vármegyei szakaszát is érinti – derül ki a MKIF Zrt. tájékoztatásából. A társaság a három évig tartó projekt kapcsán közölte, hogy a szintrehozási munkákat elsőként az M3-as és M7-es autópályán kezdik el. Egyébként az idei évben összesen hatvanhét helyszínen találkozhatunk a vállalat munkatársaival.

Idén országos viszonylatban 297 kilométer hosszú szakaszon, összesen 2 millió négyzetméternyi felületet fognak ellátni új burkolattal, ahol szükséges, ott a felső kopóréteg mellett az alsó kötőréteg is megújul. Az általunk szintrehozásnak nevezett felújítás idei költsége országosan több tízmilliárd forint lesz. 

A MKIF Zrt. kommunikációs igazgatósága megkeresésünkre elmondta, hogy az M1-es autópályán várhatóan május elején kezdődik el a munka, a pontos helyszínekről minden esetben időben tájékoztatják majd a közlekedőket, az információk az Útinform oldalán, az MKIF honlapján és a közösségi oldalakon is elérhetők lesznek.

Hozzátették, hogy az M1-esen csak idén 90 kilométer hosszan avatkoznak be, főleg az elöregedett, kátyús, nyomvályús burkolatot cserélik új aszfaltra. Egyébként lesz hídfelújítás is, például a győri Rába-híd is érintett a projektben. 

– Az M1-es az általunk üzemeltetett gyorsforgalmi utak közül a legforgalmasabb. Egy átlagos napon, óránként átlagosan 1500 jármű használja az autópályát, naponta megközelítőleg 36 ezer. Ez a szám ünnepek idején duplájára emelkedik. A burkolat elöregedett, sok helyen nyomvályús, illetve kátyús. Nagyobb volumenű beavatkozás a bővítésnél várható majd, de bővíteni csak akkor lehet, ha a szintrehozás megtörtént – közölte a társaság. 

Arról is tájékoztatták portálunkat, hogy az úttest állapotának javítása mellett a növényzet ápolása is az üzemeltetési feladatok közé tartozik, melyet folyamatosan végeznek. Természetesen a korlátokra is nagy figyelmet fordítanak: ahol sérülést tapasztalnak vagy más okból indokolt a beavatkozás, ott javítják, cserélik az elemeket. Végül hozzátették azt is, hogy lényegében a vármegyei szakaszon, ahol úthibákkal találkozhatunk, ott várhatóak javítási munkálatok. 

Rendbe tették a baleset helyszínét
Nemrégiben a Karc FM rádióban adott interjút Szimicsku László, az MKIF kommunikációs igazgatója a beruházásokkal, fejlesztésekkel kapcsolatban. A műsorban kitértek a herceghalmi tömegkarambolra is: a társaság munkatársai a baleset után hihetetlen mennyiségű munkát végeztek el és a szerencsétlenségtől számítva 53 órával később teljesen rendbe tették a helyszínt.
A szakemberek 160 méter hosszú szakaszon cserélték a korlátot és a tűzben megégett 250 négyzetméternyi burkolatot is felújították. 

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában