Szolgálatba állnak

2023.02.27. 11:34

Már úsznának a Balaton felé az Észak-Komáromban gyártott kompok

A 2019-es rekordévet is felülmúló tavalyi év forgalmához hasonló, jó évre számít idén a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) – közölte a társaság vezérigazgatója az MTI megkeresésére. Hamarosan szolgálatba állnak az észak-komáromi hajógyárban készített kompok és katamaránok.

Kemma.hu

Az egyik Bahart-komp az észak-komáromi hajógyárnál

Forrás: 24 Óra

Fotó: K. L.

Veigl Gábor elmondta, a 75 százalékban állami, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő, 10,6 milliárd forint alaptőkéjű Bahart tavaly 4,3 milliárd forint árbevételt ért el, 11 százalékkal többet az előző évinél. A kompokon 1,4 millió utast szállítottak, 1,4 százalékkal többet a 2021-es eddigi csúcsnál. A menetrendi hajózás utasforgalma 4,4 százalékkal, a séta- és a programhajók iránti kereslet 17,6 százalékkal emelkedett.

Elmondta: a társaság 10 kikötője évek óta teljes kihasználtsággal üzemel, az ebből fakadó bevétel a tavalyi 6-7 százalékos áremelésnek megfelelően nőtt. A kikötőket folyamatosan fejlesztik – tette hozzá.

Infláció alatt

A legutóbbi közgyűlés által elfogadott, 2023-as üzleti terv infláció alatti átlagos áremelésekről is szól. Az egész évben közlekedő kompon a személy- és kerékpárszállítás árai nem változtak, az egyéb járművek átviteléért 13-17 százalékkal többet kell fizetni, mint tavaly.

Veigl Gábor kitért arra is, hogy optimisták a forgalmi becsléseik 2023-ra, kiindulva a jelenleg is közlekedő komp kiemelkedő forgalmából, a megnövekedett rendezvények számából, valamint a programhajó iránti igényekből.

Ismertette azt is, hogy a hagyományoknak megfelelően húsvét nagyszombatján induló személyhajózás menetrendje kis mértékben változik. Elsősorban a programhajózás további fejlesztése az idei cél.

Az állami tőkeemelésnek köszönhetően – korábbi híradások szerint 5,7 milliárd forintból – építtetett két új kompról és két új katamaránról Veigl Gábor elmondta, ezek elkészültek a komáromi hajógyárban. A vízrebocsátásuk és üzempróbájuk is megtörtént. A Sió-csatorna hajózhatóvá válásától függ, hogy mikor juthatnak el a Balatonra. Bíznak abban, hogy hamarosan rendeződik a Balaton vízállása – fogalmazott. Az 1898-ban alapított észak-komáromi hajógyár a statisztikai kimutatások alapján mintegy 1800 hajót gyártott az idők folyamán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában