A Blörin mindenki otthon érezheti magát a bokodi lebegő faluban

Dörnyei Béla vendégszerető ember. Stégén, a „Blörin” pecások százai fordultak meg. Aztán bezárták a helyet. A tulajdonos erre úgy alakította át otthonát, hogy turisták fogadására is alkalmas legyen. Teszteltük, hogy az életérzés, amit Dörnyei Béla hirdet, valóban ott van-e „nála”.

Isten hozott.

– a Bokodi-tóhoz tervezett sétánk során ilyen szívélyes üdvözlettel találkozni. Ugyan nem személyes jókívánság, csupán egy táblán olvasható. Alább az invitálás az úgynevezett Blöri Pecatanyára és kilátóhoz. Felszerelés híján, mit sem sejtve fogynak lábunk alatt a házhoz vezető stég méterei. Egyszer csak előttünk terem két imádnivaló, de robusztus jószág: Vénusz és Mancs, a németjuhász-házaspár. Az első kétségbeesést egy mosoly váltja fel, amikor a házigazda elénk toppan.

– Segítenél, kérlek? – tolja az arcomba a két rúd keksztekercset a tálcán, mielőtt még egy bemutatkozás erejéig levegőhöz juthattam volna.

– Így jó lesz, körbetekertük celofánnal – sommázza, majd eltűnik a tanyán. Jó házigazda lévén elegendő időt hagy arra, hogy átvegyük a helyi miliőt. Mélyeket szippantunk a víz felől érkező üde fuvallatokból és hagyjuk, hogy a kellemes nyár eleji meleg csalogasson az arcunkra egy kis pírt.

– Ez a lényeg – kezd meséjébe Dörnyei Béla, miután nagyot csap tenyerünkbe. 

– Bevonták a horgászengedélyemet, úgyhogy pecázni nem tudtok – mondja, majd int egyet. Követjük. Érdemes küzdeni az iszonnyal, amit az emeletre vezető lépcsősor vált ki, ugyanis a panoráma mindent megér. Első blikkre azt gondolná az ember, hogy a napozóterasz-élményhez azért egy-két dolog hiányzik. Jelentem, minden hiánytalanul megvan. Frissítő és fülnek kedves halk dallam is dukál. Éppen süppedni kezdünk a teraszon a székbe, amikor felfigyelünk valami mozgásra a parton. Egy család integet. Egerből jöttek. Megnézték a szomszédos remeteséget, majd útba ejtették a híres lebegő falut is. Aztán két barátnő is betért Bélához. Csaknem félórás napozás után energiával telve hagyták maguk mögött a Blöri kilátót. 

– Volt egy kis afférom a helyi horgászokkal, aztán visszavonták az engedélyemet. Miután teljesen más irányt vett az életem, gondoltam, miért ne költözzek ki a stégemre? Ha meg már itt élek, miért ne osszam meg mással is az otthonom? – így a gondolatmenet, a szavak mögött pedig érezhető valamiféle ellentét a többi stégessel.

– Egyszerű: ők nem szeretik, ha jönnek a turisták. Én viszont igen – vágja rá Béla, akinek vendéglátói vér csörgedezik az ereiben. A férfi beleüt a tornácon lógó bokszzsákba, majd beljebb sétál, a ház ablakához.

– Innen nézem minden nap a National Geographic természetfilmjeit – mutat a messzi távolba a férfi az üvegen át. Aztán mesélni kezd előéletéről. Szót ejt a gyermekkoráról, ami Tatabányához köti és arról az életszakaszról, amikor elkezdett kicsúszni lába alól a talaj.

Többször keveredett már kényes ügyekbe, nem egyszer meg­gyűlt a baja az igazságszolgáltatással. Dolgozott intézetben, ahol nevelőként drogfüggő kamaszoknak segített jobb sorsra jutni. Akkor és ott úgy hívták: „Pókbácsi”. Ezeket hallva talán érthető sok minden. Például, hogy mi ez az élet­igenlő hozzáállás. Miért törekszik arra, hogy ezt a békét, amit meglelt, átadja másoknak is. 

Távozáskor visszapillantunk. Felmerül, vajon élhető-e úgy egy otthon, hogy átjáróházként üzemel? A válasz ugyan hagy maga után némi kivetnivalót, de annyi szent, hogy Dörnyei Bélánál mindenki élhet ugyanazzal a joggal, otthon érezheti magát. Ha csak néhány pillanatra is. 

Eredetileg pecatanya volt - Dörnyei Béla végső soron büszke, hogy kétkezi munkával sikerült létrehoznia a tanyát, amely ma egyedülálló turistafogadóként üzemel a Bokodi-tónál. Béla az Oroszlányi Horgászegyesület tagja volt, nagy „harcsavadász” hírében állt – innen ered a Blöri becenév. Azt mondja, mind a mai napig szívesen emlékezik vissza horgászati élményeire. Anno rengeteg vendégpecásnak biztosított helyet a Blöri-stégen. A házigazda egy dologgal azonban nem számolt: a törzsvendégek okozta kárt bizony neki kell megtéríteni. Ezek a bosszúságok vezettek odáig, hogy a pecahely átalakult és tanyaként üzemel tovább a Blöri. Azóta már épült parkolóhely is a helyszínen és szemetessé nemesült cefréshordók is kerültek a stég mellé, hogy a turisták ne hagyják felelőtlenül szétdobálva a hulladékot. Ha pedig már a kijáratnál tartunk, a nádasban három aranyszínű hal is tanyát vert, amelyek szintén hozzájárulnak a hely szellemiségéhez. Stílszerűen azt is mondhatjuk, emelik a fényét...