Egy kocka csoki a világ öröme Afrikában - szívszorító vallomás az esztergomi tűzoltótól

Az Esztergomi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság szolgálatparancsnokának, Ciurkiewicz Norbert az életét örökre megváltoztatták Aafrikában szerzett élményei. A tűzoltó századossal Varga Mihály Sebestyén tűzoltó főhadnagy készített interjút, amelyben arról is vall a lánglovag, hogy mi, európaiak el sem tudjuk képzelni, hogy Afrikában milyen körülmények között élnek.

Ciurkiewicz Norbert életében 2012-ben kezdődött az afrikai kalandok sorozata a Budapestről Bamakóig tartó versennyel. Ekkor egy ismerőse felhívta, hogy lenne-e kedve Afrikába menni. Habozás nélkül igent mondott. Most pedig arra készül, hogy harmadjára is nyakába vegy a fekete kontinenst.

Ez szerdán volt, szombaton indultunk is. Sajnos egy ilyen hosszú úton fel kell készülni mindenre. Egyszer a mi autónk is megviccelt bennünket. Szétesett a váltó, így összesen több mint öt napig vesztegeltünk egy követség kerítésénél, mire elhárítottuk a problémát és tovább indulhattunk.

A százados hozzátette, hogy ez a verseny inkább a türelemről és a jó problémamegoldó képességről szól és nem a gyors autókról. Végig közúton haladnak, az aktuális ország közlekedési szabályaitól nem térhetnek el. Útközben feladatokat kell megoldani, amelyek főként navigációs, vagy logikai, ügyességi természetűek.

Ciurkiewicz Norbert csapata legutóbbi alkalommal is jótékonykodott a verseny keretében, ez részben célja is az eseménynek. A lánglovag elmondása szerint el sem tudjuk képzelni, hogy ott sokan milyen körülmények között élnek. Elmondása szerint, két féle emberről tud.

Aki beleszeret Afrikába és tudja, ha teheti, ide mindenképp visszajön, és az, akinek nem való, az ilyen ember többet látni sem akarja ezt a kontinenst. És még egy dolog biztos Afrikában – teszi hozzá sejtelmes mosollyal – hogy minden bizonytalan. Talán tűzoltó is ezért lettem, van ennek egy romantikája.

A szolgálatparancsnok egy érdekes történetet is megosztott a helyiekkel való kapcsolatteremtésről, akik útjuk során mindenhol körülvették őket. Csapattársa egyik ebédjük során egy kört rajzolt a jármű köré egy bottal a porba és közölte a kíváncsiskodókkal, hogy a körön belül senki nem jöhet. A vonal mentén sorakozott fel mindenki, nem léptek beljebb. Sokszor fel-felhangzott a „petit cadeau” (kicsi ajándék) kérés, hisz megszokták, hogy az európai embernek van, amiből tud adni.

A százados elmondta, hogy ezek a tapasztalatai gyökeresen megváltoztatták a világhoz, az emberekhez való hozzáállását. Hozzátette, hogy ezt a részét a világnak mindenkinek látnia kéne, de azt nem tudja garantálni, hogy mindenkinek tetszeni is fog.

Az afrikai gyerekek (de még a felnőttek is) egy kocka csokinak úgy tudnak örülni, mint ahogy mi egy új autónak. Az afrikai emberek által olyan szerénységet, mértékletességet tanulhatnak az odalátogató európaiak, ami megkönnyítheti az életüket a rohanó világban.