Sosem feledi Komáromot a színész, aki mindig elérzékenyül a várost megpillantva

– Nemrégiben kért segítséget a Facebook-oldalán, miszerint nehéz helyzetbe került a járvány miatt, és bármilyen munkát szívesen elvállal.

– A privát oldalamra írtam ki ezt a bejegyzést, ahol szakmabeliek, barátok, családtagok vannak. Tizenhárom hónapja tart ez a nehéz helyzet, vannak bizonyos szférák, amelyeket különösen érzékenyen érint a járvány. Ilyen az enyém, és a páromé is, aki a szépségiparban dolgozik. Szerettem volna elmenni valahova dolgozni, mert van szabad­időm, de nem volt ötletem, hova. Én lepődtem meg a legjobban, hogy ebből ekkora hír lett, napokig a csapból is ez folyt. Rengetegen írtak nekem utána. Azt mondták, nagy bátorság volt tőlem, de ezt én nem így érzem. Ez egy teljesen valódi helyzet, nem médiafigyelmet akartam. Család­apa vagyok, van gyerekem, párom, muszáj pénzt keresnem. Ezt pedig jelenleg az én szakmámból nem lehet.

– Milyen munkalehetőségeket ajánlottak fel?

– Találkozom egy úriemberrel, aki Esztergomban ajánlott egy fuvaros állást. Az ország egész területén dolgoznak, ez egy időszakos munka. De a fűnyírástól kezdve, a vakoláson át a villanyszerelésig kaptam ajánlatokat. Nagy örömömre a szakmából is kerestek, szinkronizálni fogok, amivel eddig egyáltalán nem foglalkoztam. Sokaknak eszébe jutottam, azt hiszem sikerült felhívnom a figyelmet arra, hogy nincs minden rendben.

– A koronavírus nem csak a munkája terén okozott problémát. Ha jól tudom, a szülei és a húga Észak-Komáromban él, hogy tudta őket meglátogatni, mióta szigorú a határellen­őrzés?

– Ez a legnagyobb szívfájdalmam. A közelmúltban volt anyák napja, soha nem volt még olyan, hogy ekkor ne látogattam volna meg édesanyámat. Az Európai Unióban vagyunk, eltűntek a határok, de most át tudom érezni, hogy érezhették magukat az emberek Kelet-, illetve Nyugat-Berlinben. Egyszer csak felhúztak egy képzeletbeli falat, és hónapok óta nem láttam az édesanyám. A testvéremet sem tudtam megölelni, akivel nagyon jó a kapcsolatom. Mi korábban falun laktunk, voltak állataink, foglalkozni kellett velük. Ebben az időszakban mindig ott voltam, segítettem a rokonoknak a kerti munkában. Most ez sincs és ez nagyon furcsa. Egyelőre kilátástalan a helyzet, nem látom, mikor lesz ennek vége. Folyamatosan változnak a szabályok, a párommal féltünk attól, hogy mondjuk egy hétfőn hazautazunk, kedd reggel pedig hoznak egy új rendeletet és nem tudunk visszajönni. Emellett minden szabályt szigorúan betartottam az elmúlt időszakban. A minimálisra csökkentettem a találkozások számát, időben hazamegyek, tartom a másfél méteres távolságot, odafigyelek másokra. Oltáspárti vagyok, szerintem ez egy nagyon fontos dolog.

– Milyen emlékek fűzik a Selye János Gimnáziumhoz és Észak-Komáromhoz?

– Csallóközaranyoson jártam általános iskolába, tízéves koromtól kezdve pedig a Selye János Gimnázium tanulója voltam. Velem együtt járt ide Borbély Alexandra, Andruskó Marcella és Ponty Tamás. Mi négyen lettünk színészek ebből az évfolyamból, ami nem kevés. Lokálpatrióta vagyok, Észak-Komárom az otthonom, hiába lakom most Gödöllőn. Amikor vonattal mentem haza és megjelent előttem a Duna, a komáromi hajógyár és a híd képe, mindig elérzékenyültem. Ez itt az én hazám, hogy ezt a Máté Péter-dalt idézzem. Ismerem az ottani embereket, a szokásaikat. Szeretem a tájszólásomat, ami abból a régióból való. Büszke vagyok rá, hogy komáromi gyerek vagyok.

– Nem keresték meg a Komáromi Jókai Színházból szereplehetőséggel?

– Nagyon szívesen játszanék ott, de valahogy még nem kerestek meg ezzel. A volt gimnáziumi osztályfőnököm, Farkas Adrianna kért meg, hogy elhoznám-e ide azt a tantermi színházi előadásomat, amelyet Magyarországon országszerte játszom. Jó lenne ezt hazavinni, de közbeszólt a járvány. Pedig szeretnék többet hazajárni és aktívabban részt venni az otthoni kulturális életben. A Kaszás Attila Versmondó Fesztiválon például tavaly zsűriztem. Meghívtak, mint ismertebb embert. Nagyon jólesett, hogy gondoltak rám.

– Otthonosan mozog a konyhában is. Melyik a kedvenc felvidéki étele, amit a családnak is megfőz?

– Amit úgy csinálok, ahogy falun édesanyám unokatestvére, az én Körikém, az a knédli, vadassal. Nagyon jó knédlit készítek, ezt a párom is tanúsíthatja, olyan, mint a nagymamáké. Ez egy kifejezetten „csehszlovák étel”. Azonban a kedvenc fogásom a Milánói sertésborda. Abban van benne az igazi magyar virtus. Ott van a húsos spagetti, de magyar ember azt mondta, tésztával nem lakunk jól, tegyünk már rá egy rántott húst is!

– A Drága örökösök után lett országszerte híres. Előfordul, hogy megszólítják az utcán?

– Nagyon sokszor. Ráadásul egy nagyon szerethető karakter voltam. Egy bevásárlásnál, még maszkban is három emberből egy odaint, rám mosolyog, vagy felhúzza a szemöldökét. Ez egy folyamatos jelenség. A sorozatbeli nevemet mondják, Szláveneznek. Ennek annyira nem örülök, mert nem vágytam erre a fajta ismertségre.

– Lassan nyitnak a színházak. Készül a visszatérésre?

– Az elmúlt 13 hónap után inkább pesszimista vagyok, mint optimista. Hiába oltottak be egy csomó embert, még tartok a vírustól, egy esetleges negyedik hullámtól. Nem hiszem, hogy szeptember előtt visszatérhet a normális élet. Tavaly októberben még bizakodó voltam. Azt gondoltam, novemberben lesz 25 előadásom, forgatási napjaim. Erre megint bemondták, hogy zárás lesz. Akkor fogok megnyugodni, amikor már fél éve játszom, dolgozom. Na, akkor majd azt mondom, minden rendben.