105 nap az intenzíven: a tatai nővér legyőzte a koronavírust

Nagy Gergelyné Hajnalkát, a tatai kórház mozgásszervi rehabilitációs osztályának nővérét sokan ismerik Tatán, és falujában, Kocson is. Tavaly a Semmelweis-nap alkalmából kiemelkedő munkájáért jutalmat kapott, idén pedig a Mindennapok Hősei szavazáson, az egészségügyi dolgozók közül a második legtöbb szavazatot kapta. Azt viszont eddig csak kevesen tudták róla, hogy a járvány első hullámában élet-halál küzdelmet folytatott a vírussal. Az elmúlt hónapok küzdelmeiről nyíltan beszélt.

– Kórházi dolgozóként többször szűrtek, eredményeim negatívak voltak. Végül május 18-án lettem lázas és köhögtem az éjszakai műszakomban, ezért a felettesem hazaküldött. A háziorvosnál telefonon jelentkeztem, aki elindította a folyamatokat. Járvány­ügyi eljárásban karantén, szűrés, majd antibiotikum kúra következett. A családom is karantén alá került. Nekik negatív lett a teszteredményük – kezdte a történetet a nővér, akinek azonban hamar elkezdett romlani az állapota.

– Elkezdtem fulladni, így május 26-án mentőt hívtunk. Először Székesfehérvárra, onnan pedig az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe kerültem pozitív teszteredménnyel. Innen indult a kálváriám. Az intenzív osztályra, majd lélegeztetőgépre kerültem. Az orvosok és az ápolók nagyon sokat dolgoztak a gyógyulásomért, az életem is veszélyben volt – folytatta a történetet Hajnalka, akihez sokáig a családja sem mehetett be látogatóba.

– Annyira rossz állapotban voltam, hogy végül felhívták a családomat. Azért kellett bejönniük, mert úgy tűnt, nem érem meg a következő napot. De túléltem és tovább küzdöttem. Végül lassan, de fordult a kocka, nagyon kis mértékben ugyan, de elkezdtem gyógyulni. A falumban összefogtak az emberek, többen is mentek irányított véradásra, hogy segítsenek nekem. Sokan aggódtak értem. Sok-sok jókívánságot, biztatást kaptunk – mondta a tatai kórház nővére, aki összesen 105 napot töltött az intenzív osztályon, ebből 68 napig mélyaltatásban volt. Lélegeztetőgépre került, de olyan súlyos tüdőbetegsége volt, hogy a gép már nem volt elég. Ezért műtüdőkezelést kapott, vagyis a testén kívülre kellett vezetni a vérét, amit ott oxigenizáltak és ezután vezettek vissza. Csak ezzel javult annyira a tüdeje, hogy 42 nap után visszatérhettek a gépi lélegeztetésre. De folyamatosan romlott a veseműködése is, ezért 43 napig művesekezelést is kapott.

– Több, mint 2 hónap után, a hatvannyolcadik napon felébresztettek a mélyaltatásból. Elmesélték, hogy miken mentem keresztül. Nehéz volt felfogni, megérteni, hogy pont engem ápol mindenki. Ez az én feladatom, nekem kell az embereken segíteni. Nehéz volt. El se tudom mondani milyen volt az ágyban mozdulatlanul feküdni, arra várni, hogy más segítsen. Nem lehetek eléggé hálás ezért.

Hosszú lesz a felépülés

– Az életemet visszakaptam, másodszorra is megszülettem. Ez mindennél fontosabb. A kórházban azt mondták, csoda vagyok. De ez nem igaz! Mert a csoda az orvosok és az ápolók munkája volt, és a közösség ereje, akik hittek, bíztak bennem. Most ezért nem adhatom fel. Fel kell állnom, megmutatnom, hogy sikerül – szögezte le Hajnalka, akinek a gyógyulása még jelenleg is tart. – Kisbéren, a Batthyány Kázmér Szakkórház rehabilitációs osztályán 3 hetet töltöttem. Itt sokat erősödtem. Nemrég jöhettem haza, de itthon is folytatom naponta a gyógytornát és járok Tatára is gyógytornászhoz. Jelenleg járókerettel és kerekesszékkel közlekedem. De lassan ismét én fogom ápolni a betegeket. Amint lehet, megyek dolgozni majd. Köszönöm a családomnak, az orvosoknak, az ápolóknak, rokonoknak, a falumban élő embereknek, az ismerősöknek, az ismeretleneknek.