Megható vallomás: 28 kisgyerek anyja volt hét év alatt a bakonyaljai asszony

Igazi mesebirodalom az ácsteszéri családi ház udvara. Virágzó gyümölcsfák árnyékában hinták, állatfigurák, homokozó és még számos gyerekjáték. Annak a varázslatos személyiségű hölgynek, Borszuk Viktornének és férjének az otthona ez, aki az erdélyi Nagyajta faluban született Sepsiszentgyörgy közelében, és örökbefogadó és nevelőanya is egyben.

Az ezredfordulón jött Magyarországra azt követően, hogy 18 évi házasság után elvált. Először Bakonycsernyén lakott, majd 2005-ben vette meg az ácsteszéri házat. Második férjével 2010-ben házasodtak össze, és néhány évvel ezelőtt még egyikük sem gondolta, hogy mindketten nevelőszülőkké válnak. Először Erika fejében fogant meg a gondolat, aztán néhány hét múlva együtt jelentkeztek a speciális tanfolyamra, aminek elvégzése után okleveles nevelőszülők lettek.

Elsőként egy másfél éves, értelmi fogyatékos kislány került hozzájuk, akivel négy éven át foglalkoztak. Alig telt el pár hónap, és máris négy apróságot gondoztak. Egy testvérpáron kívül olyan kisfiút is, akit születése után a kórházból vittek haza magukhoz. Amikor róla beszélt Erika, szó szerint így fogalmazott: „Vele lettem igazából anya, ővele éreztem meg, hogy milyen is anyának lenni.”

Élettörténeti könyveket is készít

Erika élettörténeti könyvet is készít minden hozzájuk kerülő kisgyerekről, mert határozottan vallja, hogy nagyobb korukban joguk lesz megtudni, hogy honnan indultak, miként kezdődött földi pályafutásuk. Azt persze nem tudhatja, hogy a következő nevelő- vagy örökbefogadó szülők folytatják-e a feljegyzéseket, de nagyon bízik benne, hogy igen. Mint ahogy abban is, hogy akik ha csak viszonylag rövid időre is, de hozzájuk kerültek, azok nem fogják elfelejteni őket. Volt már rá példa, hogy néhány évvel később véletlenül találkoztak olyan gyerekkel, aki náluk is nevelkedett, de előfordult már az is, hogy váratlanul felkereste őket valaki, aki éveken át élt az otthonukban. Ez azért nem gyakori, de az igen, hogy név- és születésnapjaikon köszöntik őket egy-egy képeslappal vagy telefonon. Nem csak ezek a gesztusok bizonyítják Erika őszinte vallomását, miszerint: „Annyi szeretetet kapok tőlük, hogy sok igazi anya és apa sem kaphat annyit.”

Megható volt ezt hallani egy olyan nőtől, aki nem lehetett szülőanya. Lenyűgöző, ahogy a kicsikkel bánik. Az elmúlt hét esztendő alatt 28 aprótalpú került hozzájuk, közülük nyolcan csecsemőként. Jelenleg négy fiút és két lányt nevelnek, a legidősebbet már ők fogadták örökbe. A többiek négy és két esztendősek, illetve 20, 19 és 18 hónaposak.

Erika szerint minden napjuk csodálatos, igazi boldogság látni növekedésüket, fejlődésüket. Pedig egyiküknek sem könnyű. A ház asszonya naponta fél hatkor kel, elkészíti a reggeliket, majd kiteszi a ruháikat, aztán a legnagyobb kivételével segít mindenkinek felöltözni, este megfürödni.

Az ebéd időpontja változó, attól függ, hogy mikor ébrednek a kicsik. Épp ezért a meleg ételt mindig előző este készítik el. Hétköznapokon pedig többnyire az apuka, ünnepek alkalmával meg az anyuka, aki ilyenkor főleg erdélyi finomságokat süt-főz. A házimunkákkal kapcsolatban mosolyogva mondták, hogy „A gép mos, Erika vasal, Viktor pedig gondozza a kertet is.”

Talán ennyiből is érzékelhető, hogy náluk valóban mozgalmasan telnek a napok. Azt pedig csak ők tudják igazán, hogy milyen, amikor hosszabb-rövidebb idő eltelte után elviszik tőlük a gyerekeket. Ilyenkor – ahogy mondják –, majd meghasad a szívük, de bíznak abban, hogy olyan nyíltszívű, jó emberekké válnak majd, akik szintén úgy fognak segíteni a rászorulókon, ahogy csak tudnak.