Ilyen lett volna az esztergomi tébolyda, ha megvalósul

A Komárom-Esztergom Megyei Levétáltár adatai szerint 1877-ben kormányhatározat született arról, hogy a gyógyíthatatlan, közveszélyes elmebetegek számára egy külön ápoldát kell létesíteni, vidéken, de a főváros közelében. Esztergom városára esett a választás a beruházás elnyeréséért: a szükséges feltételeket biztosítani tudta, kedvező árakat kínált, építőanyagot ajánlott fel, ingyen, magára vállalta a tervezési feladatokat, sőt lobbizott is az ügy érdekében (a belügyminiszter támogatását sikerült is kijárnia). Végül, a beruházás jogát mégsem nyerte el...

Képviselői lobbi az intézményért

1877 novemberében Esztergom sz. királyi város vezetése, országgyűlési képviselőjük, Pór Antal révén arról értesült, hogy a kormányzat egy 300 férőhelyes, gyógyíthatatlan és közveszélyes elmebetegek elhelyezésére szolgáló gyógyintézetet kíván létesíteni. Az új intézetet vidéken kívánták létrehozni a fővárosi telkek magas ára miatt, ám mégis a főváros közelében. A város képviselő-testülete azonmód kirendelt egy bizottságot, hogy – mai kifejezéssel élve – lobbizzon a belügyminiszternél annak érdekében, hogy ezen „a város pénzforgalmára nagy befolyással levő állami intézet” helyben, Esztergomban épüljön fel.

A bizottság,, bejárta a város által felkínált területeket. Az első helyszínen hosszasabban időztek. A város délkeleti határában álló kápolna (Rozália-kápolna) mellett kijelölt, mintegy 40 kataszteri hold nagyságú, városi földterület elsősorban kedvező fekvése miatt jöhetett számításba.

A város ez irányú érvelése a következő volt: a dombháton fekvő terület könnyen megközelíthető, minthogy az esztergom-nánai vasútállomástól nagyjából hét, az esztergomi gőzhajóállomástól viszont csak egy kilométerre, azaz alig tíz percre esik. A terület ellett szólt még, hogy télvíz idején, ha leáll a vízi közlekedés, a budai országúton a főváros még mindig elérhető.

Emellett a helyi klimatikus viszonyok is ideálisak egy ápolási intézmény lakóinak.A terület ( és így a majdani intézmény) fekvése az árvizek szempontjából is megfelelő: minthogy a Duna vizének nyugalmi szintjéhez képest jó 20 méterrel magasabban fekszik, még legnagyobb vízállás esetén is szárazon marad.

A városatyák szerint Esztergom egészségügyi mutatói is jónak tarthatók. Alacsony volt a halálozási ráta és járványok sem ütötték fel a fejüket a városban.

Alacsony építési költségek

A városatyák odáig mentek, hogy felajánlották: az építkezéshez a homokot és az égetetlen meszet ingyen adja a város. Az előzetes kalkulációk alapján így lényegesen alacsony költségvetéssel dolgozhatott volna az építtető. Számítások alapján feleannyiba került volna, mintha a fővárosban készülne az új épületegyüttes.

A legfontosabb kérdés még hátra volt: mennyirt adja a város a földterületet? Ahogy az iratokból kiderül: a városi kiküldöttek kedvező ajánlattal álltak elő: a szóban forgó földek esetében, holdanként, „csakis a városra az intézet felállításából háromlandó egyéb előnyök figyelembe vételével”, 100 forintos irányárat szabnának meg. Akkoriban egy hold föld piaci ára 250 forint volt, így a terület igen jutányos áron cserélet volna gazdát.A városatyák még azt is megígérték, hogy amennyiben a beruházás megvalósul, akkor az új intézetbe vezető utcákat mindenkoron jó karban fogják tartani.

A terveket Prokopp János városi mérnök készítette el. Prokopp mérnök, a tervrajzokat, részletesen kimunkált költségvetés kíséretében, az 1877. július közepén tartott tanácsülésen mutatta be. Nagy műgonddal kivitelezett, szép kiállítású színes akvarell-tábláinak tanúsága szerint a tervbe vett gyógyintézet központi eleme az alaprajzilag „T”-betűt formázó ápolda-épület lett volna, a Dunára néző homlokfrontján hármas tagolással: középen a vezetőség, illetve a szolgaszemélyzet, két oldalán pedig az ápoltak („könnyebb elmebetegek”) osztályai. Különálló épületben kapott volna helyet az intézmény adminisztrációs-hivatala.