Diplomáját patkóra cserélte: a tatai lovasíjász igazi időutazó

Sahin Gábor igazi egyéniség. A pontosság és a precizitás mintaképe. Már tizenöt esztendősen is biztosan tudta, hogy mit akar. Akkor azért szállt nyeregbe, hogy lovasíjász legyen. Az alapokat a szomódi Brázik családtól tanulta, később pedig belekóstolt a western-lovaglásba, de visszatért választott sportjához.

Ezen a momentumon azért pontosítani kell, mert amit csinál, az számára nem sport, hanem valóságos életforma. Olyannyira, hogy szinte mindent ennek rendel alá. Bár elvégezte a Károly Gáspár Egyetem történelem szakát, sohasem dolgozott végzettségének megfelelő munkakörben. Diplomájának átvétele után aztán lovak patkolásával kezdett foglalkozni, később pedig lovasíjászatot is tanított.

Ebben már fiatalon, tizenhét esztendősen is kiemelkedő volt. Akkor állhatott először a dobogó legfelső fokára, így volt ez azóta is csaknem minden versenyen, amelyiken elindult. Jelenleg ott tart, hogy a világranglistán tavaly az ötödik helyen végzett több mint kétszáz induló közül. Tagja volt a nemzeti válogatottnak, és mestercímet is szerzett a Kassai-iskola tagjaként.

Sahin Gábor az íjak készítését a Magyar Történelmi Íjász Társaság fővárosi iskolájában tanulta. Legbüszkébb 90 fontos autentikus íjára, ami háromszor erősebb, mint amilyeneket az íjászversenyzők használnak megmérettetéseiken. Ez kőris és juharfából készült, továbbá vízibivaly tülkéből, illetve egy szarvas Achilles-ínjából. Gábortól azt is megtudtuk, hogy az „ideg” kezdetben nyers bőrből készült, de manapság már műanyagot használnak.

Sahin Gábor egyébként a nyílvesszőinek egy részét különböző szaküzletekben vásárolja. Ezeket többnyire csak gyakorlásra használja. Természetesen sokkal értékesebbek számára azok, amiket ő maga készít az ostorménfa cserje megfelelőnek ítélt hajtásaiból. A nyílvesszők végére saját maga kovácsolta vashegyeket illeszt, ezeket pedig a kísérleti régészet során hasznosítja. Ennek egyébként az a célja, hogy kipróbálja, hogy miként működhettek régen és mi mindenre használhatták még eleink.

Erő, pontosság, gyorsaság

Mint megtudtuk, átmenetileg még ő is szintetikus ideget használ, de jól tudja, hogy a hadi íjászat három alapelve a következő: erő, pontosság, gyorsaság. Ő mindegyikben nagyon jó. Rengeteget is gyakorol ennek érdekében a Tata és Naszály közötti út mentén, ahol jövő nyártól élő történelemórákat szeretne tartani. Azért nem korábban, mert addig össze kell szoknia új, hucul lovával. Ráadásul a teljes hitelesség érdekében korhű ruhákra is szüksége lesz, amiket az előttünk álló hetekben ő maga fog elkészíteni.

Nos, ennyiből is jól érzékelhető, hogy Sahin Gábor valóban igazi egyéniség. Olyan, aki nemcsak álmodozott, de sikerült meg is valósítania nagy álmát.

Kassai Lajos nyomában

A lovasíjászat a történelem során elsősorban a lovasnomád nagyállattartó népekre jellemző sajátságos harcmodorhoz köthető. Napjainkra megszakítás nélkül nem maradt fenn sehol a világon, csak Japánban és Koreában, de a lelkes újrafelfedezőknek köszönhetően sportként és hagyományok felelevenítéseként az utóbbi évtizedekben ismételten terjedőben van, különösen a magyarok lakta területeken. A lovasíjászat sportként való újrateremtésének közismertté vált alakja Magyarországon a Somogy megyében ténykedő Kassai Lajos.

Több évtizedes kutatás és gyakorlás után mára megteremtette a modern kori lovasíjász sportot, melyet világszerte egyre többen űznek. Szintén kiemelkedő Kelemen Zsolt szerepe, aki a lovasharc keretében nemcsak a lovasíjászat, hanem a lovas népek, különösen a hunok és a honfoglaló magyarság lovas harci kultúráját próbálja gyakorlati módszerekkel is rekonstruálni. A verseny során egy 90 méter hosszú pályán kell végigvágtatni, és közben a céltáblákra (három darab) előre, oldalra és hátrafelé fordulva lőni.