Időjárás

2 órája

Őszies, esős idő lesz szerdán

Mindössze 10 és 17 fok között alakul a hőmérséklet.

Kemma.hu

A Köpönyeg.hu prognózisa szerint október 2-án, szerdán erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és szórványosan fordul elő kisebb eső, szitálás. Az északkeleti szél megélénkül.

A HungaroMet előrejelzése szerint szerdán nyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, amely éjszaka is folytatódik, így szerdán már többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. A csapadékzóna csak éjjel éri el a nyugati határt. Szerdán északnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, főleg az ország északnyugati felében számíthatunk több csapadékra, miközben a Tiszántúlon és helyenként délen maradhatnak szárazabb területek is. A legtöbb csapadék a Dunántúl északi és középső tájain valószínű. A déli, délkeleti szelet időnként élénk, a Dunántúlon holnap erős széllökések kísérhetik. Késő délutántól északnyugatira fordul az áramlás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 5 és 13 fok között valószínű, ennél néhány fokkal alacsonyabb értéket a keleti, északkeleti hidegre hajlamos helyeken mérhetünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 13 és 19 fok között valószínű, de a tartósan csapadékos tájakon ennél hidegebb, míg délen ennél pár fokkal melegebb lesz.

Forrás: met.hu

Számottevő fronthatás nem terheli szervezetünket. A frontérzékenyek javulást tapasztalhatnak. Jelentősebb egészségi állapotot befolyásoló időjárási tényezőre nem kell számítani, a legtöbb időjárás okozta tünet enyhül, illetve megszűnik. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában