Beárazás

2 órája

M100-as autóút: beárazta a piac az ingatlanokat

Kilenc évvel ezelőtt jelentették be az M100-as gyorsforgalmi út megépítését célzó projektet. Azóta az M100-assal érintett települések ingatlanárai felszöktek, derült ki egy elemzésből.

Kemma.hu

Mint korábban megírtuk, hosszú évek óta ismét előrelépés történt az Esztergomot az M1-essel összekötő gyorsforgalmi út, az M100-as kivitelezése kapcsán. Legutóbb Lázár János építési és közlekedési miniszter, és az úttal érintett térségek országgyűlési képviselői tartottak megbeszélést, amely után a miniszter bejelentette: az M100-as autóút – amely már építési engedéllyel rendelkezik – kivitelezésére még az idén feltételes közbeszerzési eljárást írnak ki, és ezzel párhuzamosan megkezdik a 10-es számú főutat tehermentesítő elkerülő út, az M10-es út tervezését is.

A beruházás hatalmas, ugyanis az összesen 32 kilométeres úton 52 völgyhíd és három alagút is lesz. Az útvonal Esztergom, Dorog, Leányvár, Pilisjászfalu, Úny, Tinnye, Perbál, Szomor, Zsámbék és Mány mellett, azokat elkerülve vezetne keresztül a hegyen, majd csatlakozna az M1-es forgalmába.

A leendő M100-as útvonala
Forrás: Facebook/Lázár János

Kilenc éve bejelentették

A beruházást már 2015-ben bejelentették, ám több tényező, így az ukrán-orosz háborús helyzet miatt is szünetelt. Az út három vármegyén, így Komárom-Esztergomon, Pesten és Fejéren megy keresztül, az érintett településekről is hamarabb elérhető majd a főváros vagy az osztrák határ is.

 A bejelentés hatása pedig az ingatlanárakon is érződött és a jövőben is érződni fog: a piac már beárazta és valós alternatívaként tartja számon az autópálya-építés ígéretét évek óta.

Közel háromszoros emelkedés

Mint Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: a 2015 bejelentés óta az autóút menti települések mindegyikén az érintett vármegyék átlagát jóval meghaladó mértékben emelkedtek az árak, számolt be a vg.hu. A portálnak készített tanulmány szerint mindhárom vármegyét tekintve a 2015-ös árakhoz képest míg 2016-ban 11 százalék, addig 2024-re már 234 százalékos áremelkedés volt tapasztalható. Az útépítés nyertesei Kesztölc, Szomor, Mány, itt 360-380 százalékkal drágultak az eladó ingatlanok. 

Bicskén és Tinnyén pedig 300 százalék fölötti volt az árváltozás. Esztergomban 2024-re 280 százalékkal emelkedtek az árak, Leányváron 295 százalék, Únyon csak 267 százalékos volt az emelkedés mértéke.
A gazdasági elemző hozzátette: ahol nem volt magas az emelkedés, ott is van tartalék vannak még olyan települések, ahol van tartalék a növekedésre, mint például Perbálon, Tökön vagy Únyban, ahol átlag alatti volt a felértékelődés eddig.

A 10-es főút tehermentesítése is a cél
A beruházás két szakaszban valósulhat meg: az M1-estől az únyi csomópontig, illetve az únyi csomóponttól Esztergomig. Az összesen 32 kilométeres úton 6 csomópont, 52 híd és 3 alagút is lesz.

Az M10-es út a 10-es számú főút tehermentesítését oldaná meg. Kesztölc és Dorog határában csatlakozna az M100-as autóúthoz egy kétszer kétsávos út formájában. Ennek köszönhetően pedig az M1-es autópályához is Bicske térségében. Ennek a gyorsforgalmi útnak a megépülésére azonban még éveket kell várni, hiszen idén még csak a tervezése kezdődhet meg.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!