2018.08.16. 12:22
Balczó András 80 éves
A háromszoros olimpiai, tízszeres világbajnok öttusázó, a Nemzet Sportolója tizenkét gyermek édesapja, idén januártól a Magyar Sportújságírók Szövetsége és a Magyar Olimpiai Bizottság életműdíjasa.
Balczó András háromszoros olimpiai aranyérmes, tízszeres világbajnok öttusázó, a Nemzet Sportolója, a MSÚSZ-MOB életmûdíjasa (b) és a díjátadó Novotny Zoltán, a MSÚSZ tiszteletbeli elnöke az M4 Sport - Év sportolója gálán a Nemzeti Színházban 2018. január 11-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
1938. augusztus 16-án született Kondoroson. Másfél éves volt, amikor Nyíregyházára költöztek, ahol evangélikus lelkész édesapja püspöki másodlelkész lett. Kezdetben háromtusázott, 1955-ben egy országos versenyen Benedek Ferenc fedezte fel, az ő közbenjárására került 1956-ban Budapestre, ahol a Csepel SC sportolója lett. Tehetsége és hihetetlen akaratereje már korán a legjobbak közé emelte, 1957-ben háromtusa országos bajnok lett.
Öttusában első egyéni magyar bajnokságát 1961-ben nyerte, s 1970-ig nyolc alkalommal állhatott egyéniben a dobogó legfelső fokára,
négyszer lett csapatban aranyérmes, 1963-ban a párbajtőrvívók között is ő lett idehaza a legjobb.
Válogatott öttusázóként az 1958-as világbajnokságon egyéniben hatodik lett, csapatban második, de egy év múlva már egyéni ezüstérmet szerzett. 1960-ban Rómában tagja volt az olimpiai aranyérmes öttusa-válogatottnak, egyéniben akkor a negyedik helyet szerezte meg. Teljesítménye csalódással töltött el, mert nem tudott úgy versenyezni, ahogy szeretett volna, és meg is sérült, miután nagyot esett a lovával. Szavai szerint ezután érlelődött meg benne az elhatározás: „Többet kell edzenem, és önmagam irányításával. Onnantól nem mondta meg nekem senki, mennyit fussak, ha úgy éreztem jól magam, hogy tíz kilométerrel többet futottam, mint a társaim, akkor azt tettem.”
Saját maga edzőjeként 1963 és 1969 között sorozatban öt világbajnokságon nyert egyéni aranyérmet, az 1969-es budapesti diadal különösen emlékezetes maradt, mert a befejező napon ezrek futottak mellette és ünnepelték a Hármashatárhegyen. Az 1969-es világbajnokságot leszámítva csapatban is mindannyiszor diadalmaskodott Török Ferenc és Móna István társaként, s 1970-ben a nagy hármas ismét aranyérmet szerzett, Balczó ekkor egyéniben a második lett.
A világbajnokságokon összesen 19 érmet gyűjtött.
Az olimpiákon sokáig nem volt szerencséje, az 1964-es tokiói játékokon nem indulhatott, 1968-ban Mexikóvárosban csapatban diadalmaskodott ugyan, de egyéniben mindössze 11 ponttal a svéd Björn Ferm mögé szorult. Csodálatos pályafutását végül 1972-ben, Münchenben sikerült megkoronáznia, harmincnégy évesen egyéniben is a dobogó tetejére állhatott (csapatban ezüstöt akasztottak a nyakába.) A lőtéren egy versenybírói jelentés alapján órákig tartó tárgyalás tartott mindenkit izgalomban, mert Balczó ellenőre jelezte: lehet, hogy szabálysértés történt, mintha a versenyző duplázott volna. Óvás nem volt, a nemzetközi vezérkar végül a versenykartonon bejegyzett 192 kört fogadta el.
Harmadik olimpiáján végül hatalmas futással szerezte meg az egyéni aranyérmet.
Versenyzői évei alatt vívó és öttusa szakedző diplomát is szerzett, de 1973-as visszavonulását követően nem tartottak igényt tapasztalataira, szaktudására. Tiszta, emberi értékeken nyugvó meggyőződésével, szókimondásával, „nyakasságával” nem tudott mit kezdeni az akkori politikai vezetés, ezért nem őt nevezték ki szövetségi kapitánynak. Hogy szeretett sportága közelében maradhasson, belovaglóként dolgozott az Országos Lótenyésztési Felügyeletnél. 1983-ban végleg visszavonult a sportélettől, azóta szellemi szabadfoglalkozású.
Dávid Sándor 1973-ban könyvet írt róla, három évvel később Kósa Ferenc Küldetés címmel készített filmet pályafutásáról.
Az alkotás hatalmas siker volt a mozikban, de a kultúrpolitikai vezetés „rendszerellenes kritikának” minősítette, és három hét múlva levetette a mozik műsoráról. 2005-ben „Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség” címmel jelent meg könyve, amelyben Kocsis L. Mihállyal beszélget.
Minden idők egyik legsikeresebb öttusázóját Magyarországon háromszor (1966, 1969, 1972) választották meg az év sportolójának, 1970-ben sportszerűségi díjat, 1988-ban NOB emlékjelvényt kapott. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 1996-ban Magyar Örökség-díjjal jutalmazták, és Csepel díszpolgára lett. 2001-ben a Nemzeti Sport szavazásán – Puskás Ferenc mögött – a 20. század második legjobb magyar férfi sportolójává választották, ugyanebben az évben kapta meg a Magyar Olimpiai Bizottság Érdemérmét, valamint a Csík Ferenc-díjat. 2004 óta a Nemzet Sportolója cím birtokosa, 2011-től Budapest díszpolgára, 2016-ban beiktatták az öttusa Hírességek Csarnokába (Hall of Fame). 2018-ban a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) életműdíját vehette át.
1990-től tagja a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány kuratóriumának, 1991-ben alapító tagja a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesületnek, a Halhatatlanok Klubjának. 2009 óta a debreceni Oxigén Kupa erdei futóverseny-sorozat védnöke. Feleségével, a Münchenben bronzérmes Császár Mónika tornásznővel tizenkét gyermeket neveltek fel budakeszi házukban, amelyet Balczó saját kezével épített.
Borítókép: Balczó András az M4 Sport – Év sportolója gálán a Nemzeti Színházban 2018. január 11-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd