Krimi

2024.07.11. 06:10

Disznóölés után a feleségébe döfte a csontozókést egy férfi

A csontozókés a nő bordái közé állt, majdnem meghalt.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Sebastian_Photography

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt három év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Miskolci Törvényszék azt a férfit, aki tavaly november végén, disznóölés után megszúrta feleségét a csontozókéssel – közölte az MTI-vel a törvényszék sajtóosztálya.

A tájékoztatás szerint a disznóvágás utáni családi vacsorán vita alakult ki a vádlott és felesége között. Miután felesége elfordult, a férfi összefogta a kezében lévő csontozókést és a villát, azokat a feje fölé emelte, majd a nő felé dobta, akinek az eszközök a bordái közé álltak.

A sértett erős fájdalmat érzett, rosszulléte miatt fel akarta hívni az édesanyját, de a vádlott ezt megpróbálta megakadályozni, és igyekezett enyhíteni a sérülés súlyosságát – közölték.

Mint írták, a feleség kiment az épületből, és értesítette a mentőket, akik kórházba szállították. A nő a cselekmény miatt közvetlenül életveszélyes sérülést szenvedett el, amely életmentő műtéti beavatkozást igényelt.

A büntetés kiszabásakor a törvényszék enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerését, büntetlen előéletét, azt, hogy egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, valamint hogy tettét őszintén megbánta, amelynek elkövetése miatt depresszív állapotba került – olvasható a közleményben.

Ezzel szemben súlyosító körülményként értékelte a törvényszék a férfi ittas állapotát és a tényt, hogy közeli hozzátartozója sérelmére követte el a cselekményt, emellett kizárta a feltételes szabadság kedvezményéből – írták.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!