Bulvár-celeb

2024.09.13. 18:42

Csézy nagyon őszintén elmondta, mi történt abban a 6 évben, amíg a kisbabáért küzdöttek

Csézy két magzatát is elveszítette, mire sikerült a beültetés, nagyon megkínlódtak, de sosem adták fel.

MW

Csézy hat évig küzdött, hogy kisbabájuk születhessen

Forrás: MTVA

Július végén osztotta meg a boldogságát a világgal, hogy párjával szülők lesznek. Csézy évek óta küzdött a gyermekáldásért. A 44 éves énekesnő attól tartott a legjobban, hogy kifut az időből, ám sosem adta fel a reményt, hogy saját gyermeke szülessen. Tizennyolc évvel idősebb rákkutató férjével már nem kell sokat kell várniuk, ugyanis a kismama várandóssága félidejében jár - idézi a Bors.

Csézy hat évet küzdött, hogy édesanya lehessen

Az énekesnő a Palikék Világa Ilyen az élet című műsor legújabb epizódjában mesélt őszintén a mögöttük álló küzdelmekről, azokról a nehéz napokról, amikor az első két próbálkozás sikertelen volt, és mindkét terhességét a kilencedik hétnél meg kellett szakítani.

Nagyon megkínlódtuk, ez egy hatéves küzdelem volt!

– Azért örültem, hogy erről beszélhetek, mert ha egy kisbaba azért fog világra jönni, mert ezt meghallja, neki ezért nem kell végigjárni azt a hosszú utat, amit mi végigszenvedtünk, akkor már megérte – kezdte a gyönyörű kismama, aki kislányt hord a szíve alatt.

Érzelmileg és anyagilag is kirabolták őket

Csézy úgy érzi, érzelmileg és anyagilag is kirabolták őket. De a szerencse melléjük állt, mert egy interjúnak köszönhetően ajánlották neki azt a klinikát, ahol azt érezték, hogy valóban segíteni akarnak nekik. A siker pedig nem maradt el.

Megvetették velünk a legnagyobb csomagot, ami a legtöbb vizsgálatot tartalmazza.

– Utána kihátráltak, nem kaptad meg azt, amit kértél. 37 év felett 90 százaléka sérült az embrióknak, azt is kértük, hogy a miénket vizsgálják meg. Hiába lesz neked 5 embriód, ha nem életképes. Ott is hagytuk őket. Ha arra járunk, a férjem mindig mondja, hogy berúgja rájuk az ajtót. Januárban egy riportban erre is rákérdeztek, ott mondtam, hogy nagyon nehéz, nem találjuk az utunkat. Olyan leveleket kaptam utána, amire nem számítottam. Például Chicago-ból, egy meddősségi klinika professzorától, hogy szívesen segítenek.

És sok kismamától is, akkor jöttem rá, hogy valójában nem is az orvosok tudnak segíteni, hanem olyanok, akik már a tizediken vannak túl, megjárták a poklok poklát.

– Ott ajánlották ezt a klinikát Brnoban, ami azért tetszett, mert 2000 óta ők vizsgálják be egész Csehországban az összes embriót. Először ott éreztük a férjemmel, hogy nekik fontos, hogy mi onnan családként távozzunk. (…) Itt mindent megvizsgáltak, megnéztek és elsőre sikerült – mondta fülig érő szájjal az énekesnő.

Magát hibáztatta, amiért nem esett teherbe

Ilyenkor esetleg hajlamos az ember önmarcangolásba átmenni. Csézy is így volt ezzel. Folyton azt kérdezgette magától, neki miért nem jön össze, hogy édesanya legyen. A férje azonban mindenben teljes vállszélességgel mellette állt. Míg sok házasságot tönkre tud tenni egy ilyen nehéz időszak, az övékét megerősítette. Mindketten régóta vágytak egy gyermekre. Amikor a második babát is elveszítették, mindketten sírtak, és férje azzal nyugtatta, ők gyermek nélkül is örökre család maradnak, és így is kerek az életük. Csézy mindenesetre a falig is elment volna, hogy szülővé válhassanak.

Valahogy mindig bennem volt a lelkem mélyén, hogy nekem lesz gyerekem.

– Éreztem, hogy sikerülnie kell – mondta a kismama.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!