2021.05.31. 12:45
Családi tragédia Nagyarban – elvágta felesége torkát és lányát is megkéselte egy 34 éves férfi
Gyilkosság történt Nagyarban hétfő hajnalban.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Családon belüli veszekedés fajult tettlegességig Nagyarban május 30-án éjjel. A rendelkezésre álló adatok szerint a helybeli házaspár között kialakult vita hevében a 34 éves férj olyan súlyosan bántalmazta 32 éves feleségét, hogy a helyszínen életét vesztette. A férfi is megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.
A családnál állítólag rendszeresek voltak a tettlegességig fajuló viták.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az ügyben emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság – írja a szon.hu.
Az Index értesülései szerint a férfi öngyilkosságot is megkísérelt, többször hasba szúrta magát. Az egyik helyi lakos azt mondta a lapnak, hogy a gyermek szólt a szomszédoknak, akik csákánnyal verték be az ablakot. Mire a rendőrök kiértek, a nő már halott volt. Azóta is folyik a helyszínelés.
Bulvár-celeb
- Valaki elvitte a főnyereményt: 307 millió forintot ér ez a hét nyerőszám
- Megyeri Csilla szexi bikiniben állt ki a teraszra
- Sokkoló dolgokat állít Jennifer Lopez első férje
- Dopeman őszintén vallott élete kudarcáról (videó)
- Jákob Zoltán számára ilyen az ideális nő