Szebeni István biztos benne, hogy szereti őt a Jóisten

– Nemrég lett kommunikációs vezető az MTK-nál. Hogy került a sajtóosztály élére?

– Egy véletlen egybeesésnek köszönhetően. Deutsch Tamás, az MTK elnöke szerette volna, ha egy kicsit megújul az egyesület. Ez idő tájt találkoztunk egy meccsen, ahol mondtam, hogy örömmel vennék részt az MTK munkájában, hiszen testnevelés szakon végeztem, az eddigi életem is a sportszeretetről szólt, és hosszú évek óta a médiában dolgozó szakemberként ötleteim is lennének a megújulásra. Szeretnék valami jót csinálni, ha hasznos lenne az eddigi tapasztalatom, a tudásom, és ez nem a pénzről szól – olvasható a Vasárnap Reggel legutóbbi számában.

– Debreceni gyökereit mindig is büszkén vállalta. Azt is, hogy a DVSC focicsapatának szurkolója. Egy MTK–DVSC-meccsen kinek drukkolna?

– Szerintem az nem okozhat gondot a munkámban, hogy ezer szállal kötődöm Debrecenhez és hogy emiatt drukkolok a Lokinak. Természetesen örülnék egy MTK–DVSC-mérkőzésnek, és azt gondolom, hogy pártatlanul tudnám nézni.

– Eltelt a kinevezés óta néhány hét. Most már mindent átlát? Tudja, hogy mik azok a pontok, ahol változtatni kell?

– Az elmúlt időszak azzal telt, hogy megpróbáltam valamennyi szakosztály vezetőjével beszélni. 1500 sportoló és 24 szakosztály kommunikációja tartozik hozzám, ez nagy felelősség. Ahhoz, hogy valódi, előremutató változásokat érjünk el, tudni kell, hogy kinek mire lenne szüksége, mit szeretne máshogyan a jövőben, illetve elegendő-e az adott csapat számára az a sajtómegjelenés, ami eddig volt. Egy kicsit koordinátor is vagyok, és közreműködöm abban, hogy mielőbb még több pozitív eredményt tudjunk felmutatni.

– Nem sokkal azután, hogy a kommunikációs osztály élére került, rögtön a sűrűjében találta magát, egy családi napot kellett megszerveznie.

– Ez így volt, sőt, nemcsak sajtósként, de egy kicsit marketingesként is részt vettem a munkában. A gyerekeknek szánt pólók és a kis ajándékcsomagok beszerzésétől az esemény lebonyolításáig mindenben aktívan közreműködtem. Ez egyébként egy sportágválasztó rendezvény is volt, sok mindent kipróbálhattak a gyerekek a vívástól az evezésig. Annak külön örültem, hogy szakavatott sportolók, sportvezetők fel is hívták a szülők figyelmét arra, hogy ebben vagy abban a sportágban bizony kiválóan teljesíthetne a gyerek például a testi adottságai alapján. Jómagam balkezes vagyok és 198 centi, így ha annak idején, amikor kisgyerek voltam, beajánlanak vívónak, talán komoly sikereket is elérhettem volna ezekkel az adottságokkal, miközben meg a szertornában valószínűleg nem termett volna nekem sosem babér.

– A felnőtt felelőssége, hogy megszerettesse a sportolást a gyerekével. Hogyan tud a legjobban segíteni a szülő a gyerekének?

– A felnőtt feladata, hogy választási lehetőségeket adjon, hogy többféle sportágat megismertessen a gyerekkel, de ne akarja a saját álmait ráerőltetni, megvalósíttatni vele. Én például látom a kisfiamon, hogy nyurga, atletikus alkatú gyerek, ezekhez az adottságokhoz fogunk majd sportot választani, ha eljön az ideje. Most óvodás, úszni már most is jár, nagyon szereti a vizet. De hagyni fogom, hogy szabadon válasszon, csinálja azt, amit szeret, csak mozogjon, sportoljon valamit. Egy gyermek óriási felelősség. Apaként, anyaként, felnőttként, sportot szerető emberként az a feladat, hogy kibontakoztassuk a gyerek tehetségét, ösztönözzük. A sport fegyelmet ad a gyereknek és rendszert visz az életébe. Szerintem mindkettő nagyon fontos.

– A hobbija lett a munkája?

– Igen, ez így van. Bár sokszor pont a legjobb részből maradok ki, hiszen a meccsek, a sportesemények egy része este van, amikor én a Tényekben dolgozom. De jól össze tudom hangolni a két munkámat.

– Vezette egy ideig a Mokkát, a Magellánt és egy határon túli magazinműsort is. Hírolvasóként pedig több csatornán is köszöntötte már a nézőket. Melyik műfaj áll önhöz a legközelebb?

– Arra büszke vagyok, hogy úgy dolgozom immár 17 éve különböző tévéknél, hogy végigjártam a szamárlétrát, és mindenhova a tudásom, a tapasztalatom alapján kerültem be.

A korán kelés nehezen megy, ezért a reggeli műsorok vezetéséhez egy kicsit több elszántság kell. (Nevet.) De semmi sem hiányzik szakmai téren az életemből. Mindent elértem, amire vágytam.

– Újra így csinálna mindent?

– Néhány dolgot nyilván máshogyan csinálnék, de abban biztos vagyok, hogy szeret a jóisten. Van egy tündéri kisfiam, az a munkám, amit szeretek, örömmel megyek be a munkahelyemre, ki tudom fizetni a csekkjeimet, a házam nem nagy, de kényelmesen elférünk benne. Minden jó így. Boldog vagyok. De ez nem azért van, mert annyira tökéletes körülöttem minden, vagy mert felvet a pénz, hanem mert tudok egyszerű dolgoknak is örülni. Szegény kisgyerek voltam, hárman voltunk testvérek, nagyon szerényen éltünk, és a kisfiamat is próbálom úgy nevelni, hogy ne vegye természetesnek az életkörülményeinket. Már most kapott egy kis perselyt, amiben a vágyott kisautóra gyűjtögethet. Megvehetném neki, de nem is akarom. Örülnék, ha megtanulná értékelni, amink van.

– Boldognak tűnik. Valóban boldognak.

– Az vagyok. Meg is lepett, amikor egyszer megkérdezte tőlem valaki, hogy mitől van mindig jókedvem. Miért ne lenne? Én másnak is azt kívánom, hogy ő is találja meg az életörömét, azt, ami boldoggá teszi. Sosem irigyeltem senkinek a sikerét, a vagyonát, sőt, inkább osztozom mások örömében.