Sosem tudta megemészteni, hogy elszakadt Magyarországtól

Törökország déli részén, túl a hegyeken, de még bő száz kilométerre a Földközi-tengertől van egy kétszázezer lelkes, helyi mértékkel kicsi város. Ebben a kisvárosban él egy család, pontosabban öt testvér és azok férjei, feleségei, gyerekei és unokái – olvasható a Vasárnap Reggel cikkében.

A testvérek most 70-80 évesek lehetnek. Az egyik fiú azzal büszkélkedik, hogy a bajszával pont úgy néz ki, mint egy magyar ember, a lányok pedig azt mondják, nekilátnak magyarul tanulni. Nezaket, Abdullah, Ibrahim, Nadire és Kemal kicsi koruk óta fújják a Pál-Kata-Pétert, s azt is értik, hogy kenyér, víz és hogy köszönöm. Továbbá: herceg és hercegnő, óriás és törpe, boszorkány – és ismernek egy dalt a kakasról és a csirkéről. Édesanyjuk, a katolikus pesti lány énekelte nekik, amikor még kisgyerekek voltak. Aztán az unokáinak is megtanította a magyar meséket, dalocskákat, játékokat. A budapesti, pontosabban budafoki lányt Tóth Teréz Erzsébetnek hívták, és a második világháború után, 1948-ban, tíz évvel idősebb azerbajdzsáni férjével Eyyüp Erennel került Törökországba. Mindig vágyott haza, de soha többé nem tért vissza Magyarországra.

Nemrégiben Tóth Teréz Erzsébet egyik unokája, a Hollandiában élő Cigdem kért segítséget tőlünk. Nagymamája utolsó kívánsága az volt, hogy keresse meg a magyarországi rokonait. Általuk talán ő is többet megtudhat hallgatag magyar nagyanyjáról.

Nekiláttunk hát felkutatni a lehetséges rokonokat. Az adatokat igyekszünk pontosan leírni, hátha valaki ráismer a család történetére és új részletekkel segíthet megtalálni a hozzátartozókat. A kutatásban közreműködnek történészek, családfakutatók.

A kiindulási pont néhány évszám és néhány, évtizedek óta őrizgetett levél, levélrészlet volt. Továbbá pár emlékfoszlány, amelyekről nem tudni, valóságosak-e vagy csak a családi legenda szülte őket. Mert nagymama nem sokat beszélt budapesti életéről, legfőképpen arról nem, hogy milyen előzmények után került Törökországba. Iratai, fényképei nem maradtak, megérkezésük után a nagypapa mindent széttépett és elégetett. Ugyanígy tépték szét irataikat mások is, a gulagról, fogolytáborból visszatértek, hogy nyoma se maradjon az átélt szörnyűségeknek. Soha többé nem akartak beszélni róluk.

A budafoki ház

A nagymama 1926-ban született. Édesapja, a talán hentes Tóth Gyula Németperesztegről származott, édesanyja, Mózer Mária Terézia szintén budafoki lány volt. Nem tudjuk, mi lett az édesanyával, mindenesetre az apa újra megnősült, második felesége Szabó Ilona volt. Feltehetőleg kiskamasz koruktól ő nevelte a gyerekeket, Terézt és Gyulát, a nagy becsben tartott levelekben mamaként szerepel. Az apának lehetett két testvére, Tóth Mária és Tóth István, mindketten Budapesten születtek, 1901-ben, illetve 1906-ban.

Nagymama már jó ideje Törökországban élt, amikor, 1949-ben vagy 1955-ben, az édesapja elköltözött a mamától, új élettársa özvegy Oroszi Sándorné, született Szakál Teréz lett, és Pesten, a Lenin körúton laktak. Volt feleségéhez azonban rendszeresen visszajárt, hol a házat javítgatta egy barátjával, hol rózsát, szőlőt ültetett, fát metszett, s néha italt is vitt magával, hogy elkortyolgassa Jóskával, a szomszéddal.

A fellelt levelek tanúsága szerint Teréz bátyja 1956-ban Londonba disszidált.

Gyerekei itthon maradtak, szép, fekete hajú lánya a kábelgyárban dolgozott, ugyanott, ahol korábban az apja is. Gyula londoni életéről sajnos nem sikerült semmit megtudni, a magyar ’56-osokat összefogó szervezet már nem működik. Teréz édesapja 1968 márciusában meghalt, a Rákoskeresztúri temetőben temették el. Lányának sosem bocsátotta meg, hogy felvette a muszlim vallást s hogy nem tért vissza Magyarországra. Már nagyon betegen, halála előtt néhány hónappal, végrendeletében úgy nyilatkozott, hogy a budafoki ház ráeső felét az élettársára hagyja, mert 1945 óta fogalma sincs Teréz hollétéről. Ez valószínűleg nem így volt, hiszen a lány éveken át levelezett a budafoki szembeszomszéddal, Jóskával, aki beszámolt neki a mamáról, az apjáról, a szülőknek pedig továbbította a Teréztől érkezett híreket. A jelek szerint Jóska – és sokat emlegetett felesége, Juci – volt a kapocs köztük. A budafoki ház, amelyben a Tóth család generációi éltek, mára némileg átalakult, de az utca ma is olyan csendes, falusias, mint hetven éve lehetett. A jelenlegi tulajdonos a 70-es években költözött oda, még ismerte Jóskát és Jucit, de azóta senki nincs a környéken, aki emlékezhetne Terézre vagy a családjára.

Elhurcolták, táborba zárták

Arról, hogy a húsz év körüli Teréz miként került Törökországba, ellentmondásosak az információk. Annyit tudunk, hogy a háború végén, egy munkatáborban ismerkedett meg későbbi férjével, Eyyüp Erennel.

Az egyik történet szerint Terézt, úgy, mint a többi háromszázezer magyart, az utcáról, a munkahelyéről vagy az otthonából hurcolták málenkij robotra valahová a Szovjetunióba.

A későbbi nagypapa, Eyyüp Eren szovjet katonaként őr volt a táborban, egymásba szerettek, aztán együtt megszöktek. A családnak Teréz annyit mesélt, hogy a táborban szörnyű dolgok történtek, és hogy ott ápolónőként dolgozott. Arról nincs információ, hogy hol lehetett ez a tábor, és vajon tényleg kényszermunkatábor volt-e. A másik variáció szerint Teréz és Eyyüp 1946-ban, mindketten hadifoglyokként, az ausztriai Klagenfurtban találkoztak. Ennek azonban az általunk megkérdezett, a korszakot kutató történészek szerint nincs valóságalapja. Akkoriban Klagenfurt brit fennhatóság alatt állt, másrészt Teréz nőként nem lehetett katona. Ennek a változatnak egy további fejezete az, hogy Terézék – saját akaratukból vagy kényszerből – egy ideig egy bécsi gyárban dolgoztak. Valaki említette Eyyüpnek, hogy Törökország befogad menekülteket, majd amikor igent mondtak, egy darabon el is vitte autóval őket. Mindenesetre az 1948-as törökországi bevándorlási dokumentumokon az szerepel, hogy Teréz magyar állampolgár és egy európai táborból érkezett.

Van egy harmadik felvetés is, amely szerint Terézt német származású édesanyja miatt kitelepíthették. A budafoki német nemzetiségű elűzöttekről szóló iratok egy árvíz idején megsemmisültek, így nem tudni, kiket hurcoltak el kollektív bűnösségre hivatkozva. A három történet közül az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a húszéves Terézt málenkij robotra vitték, és valamelyik Gupvi táborban kötött ki. Ennek ellentmond az, hogy egy kisfiúval érkezett Törökországba.

Ellentmond az is, hogy terhes nőket elhurcoltak ugyan az orosz katonák, de olyanokat, akiket kisgyerekkel vagy csecsemővel fogtak el, nem. Azoknak legtöbbször hagytak annyi időt, hogy a kicsiket biztonságba helyezzék a szüleiknél, rokonaiknál.

Négyévesen meghalt

A törökországi család úgy tudja, hogy Józsika Teréz első, Nati (vagy Nagy) Józseffel kötött rövid házasságából származik. A gyerek 1948-ban született Budapesten, majd alig négyévesen, 1952-ben Törökországban meghalt, legalábbis ez derül ki a halotti anyakönyvi kivonatból. Nati Józsefre utaló dokumentumokat nem sikerült fellelnünk, mintha nem is létezett volna.

Teréz, Eyyüp és a kis Józsika 1948 februárjában érkeztek Isztambulba a meg nem nevezett európai táborból.

Összeházasodtak, Teréz felvette a muszlim vallást, muzulmán neve Zohra Eren lett, a papírjait is így állították ki. Hat nyelven beszélt, köztük németül és angolul, tolmácsként ajánlottak munkát neki Isztambulban, de a férje nem egyezett bele. Ezután kerültek Törökország déli részébe.

Anyanyelvén nem volt kivel beszélnie, de amikor hírét vette, hogy édesapja nincs többé, magyarul kiáltott fel, hogy „meghalt az apám”, és zokogott.

Jóska, a szembeszomszéd, a kapocs Teréz és az itthon hagyott szülei között rokon lehetett vagy Gyula és Teréz gyerekkori barátja. A leveleiből kiderül, hogy rendszeresen sportolt, de télen nem tehette, és néha mérkőzést is vezetett. Jóskának és Jucinak lehetett két fia, 1972-ben Jani két hónapig Moszkvában dolgozott, Feri pedig Bagdadban tárgyalt.

A Törökországba szakadt család most a magyar szálakat keresi. Azután bátorodtak fel, hogy néhány hónappal ezelőtt sikerült rábukkanniuk a nagyapa hozzátartozóira. Teréz egyik lánya szerepelt egy azeri tévéműsorban. Elmesélte a család történetét, bemutatott néhány fényképet, s ezek hatására jelentkezett egy unokatestvérük. Rajta keresztül megtalálták az azeri rokonokat.

Nagymama, a Budafokról Törökországba keveredett lány életének néhány állomását sikerült felderíteni, de azt sosem tudhatjuk meg, hogy boldog volt-e. Az biztos, sosem bírta túltenni magát azon, hogy elszakadt Magyarországtól.