Kényelem

2019.01.14. 07:16

Így fűzzük be a bakancsunkat!

A legtöbben óvodáskorban megtanulják bekötni a cipőjüket, és utána már nem is foglalkoznak többet a témával. Igazuk van, miért is kellene? Túrabakancsok esetében azonban nem árt, ha ismerünk egy-két extrát.

Forrás: Shutterstock

Túrabakancsot bekötni nem nagy művészet – szorosra kell húzni a fűzőt, aztán útnak lehet indulni. Na de mi történik, ha útközben valamilyen kellemetlenség ér, vagy menet közben derül ki, hogy a megvásárolt bakancs mégsem olyan kényelmes, mint amilyennek a boltban felpróbálva hittük? Erre valók a Csupasport szabadidős portál által ismertetett kötésfajták.

1. Sebészcsomó – a sarok csúszkálása ellen

Fotó: csupasport.hu

Amikor a sarkunk túlságosan mozog a túrabakancsban, túl nagy nyomás nehezedik a láb elülső részére. A megoldás a sebészcsomó lehet, amelynek megkötéséhez először húzzuk ki cipőfűzőnket a lábszárunk és a lábfejünk találkozásáig. Ezután fogjuk meg a fűző két szárát, tekerjük körbe egymás körül kétszer, majd a fűzők szárait fűzzük tovább a következő lyukba. Hajtsuk végre még egyszer az előző lépést, majd a többi lyukba fűzzük bele a fűzőnket a szokásos módon.

2. Ablakfűzés – a lábfej felső részének nyomása ellen

Fotó: csupasport.hu

Ha azt érezzük, a bakancsunk egy-egy ponton nyomja a lábfejünket, válasszunk olyan kötést, amely segít csökkenteni a nyomást. Húzzuk ki a fűzőket az alá a lyuk alá, amelynél a nyomást érezzük. A szokásos kereszt helyett függőlegesen, felfelé vezessük tovább a fűzőt, felszabadítva ezzel a nyomás alól az adott felületet. A bakancs többi részét fűzzük be a szokott módon.

3. Lábujjkímélő fűzés – ha a lábujjaknak kényelmetlen

Fotó: csupasport.hu

Ha nem a sarkunk csúszkál és nem a lábfejünk felső részén érzünk nyomást, hanem a lábujjaink fájnak, egyszerű trükkel orvosolhatjuk a problémát. Elsőként a fűzőt teljesen távolítsuk el a bakancsból. Másodikként fűzzük vissza a szokott módon, de úgy, hogy a legalsó néhány lyukat kihagyjuk. Lábujjaink így kényelmesebben elférnek majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!