105 éve kezdődött meg Románia hadüzenet nélküli támadása Erdélyben

A 20. század első hadüzenet nélküli támadását a Román Királyság hajtotta végre 1916. augusztus 27-én este, amikor átlépve a Kárpátokat nekirontott az Osztrák–Magyar Monarchiának. Mire este 21 órakor Edgar Mavrocordat nagykövet átadta a hadüzenetet báró rajeczi Burián Istvánnak, a Monarchia külügyminiszterének, a román hadsereg katonái már Erdély földjén tartózkodtak – írja a Magyar Nemzet.

A támadás nem lett volna szabad váratlanul érje a központi hatalmakat – mégis így történt –, már csak azért sem, mert gróf borosjenői és szegedi Tisza István magyar miniszterelnök is többször kapott figyelmeztető leveleket, benne olyan információkkal, amelyek egy lehetséges román betörésről tájékoztatták. Példának okáért 1915 januárjában csíktusnádi Betegh Miklós, Erdély kormánybiztosa küldte az alábbi baráti levelet Tiszának:

„Igen Tisztelt Barátom!

A nagyszebeni katonai parancsnokságtól az ide másolatban mellékelt sürgönyt kaptam. Nem ismerem az indokokat, melyek a parancsnokságot a sürgöny elküldésére indította, de fel kell tennem, hogy egy román betörés áll előttünk. E kérdésre én a szintén mellékelt választ kaptam.

Mindezeket pedig azért jelentem Neked, mert féltve féltem Erdély magyarságát a legyilkolástól, mikor román sereg tör be biztosan bekövetkezik. Minden egyebet lehet – mit egy háború okoz – pótolni, csak éppen Erdély magyarságát nem, tehát ez legféltettebb kincsünk, mit veszélynek kitennünk ép ezért sehogy sem szabad.

Nem ismerem vonatkozásunkat sem Bulgáriával, sem Törökországgal szemben, nem tudom mennyiben állanának ők segítségünkre, de amennyiben ezek – jelen esetben – meg is támadnák Romániát, de Románia párhuzamosan folytatná ennek dacára is erdélyi invencióját, úgy a mi román ajkú hadseregünk, mint az intelligenciájával élén az egész köznép, a román hadsereg fegyvertársává szegődne, akkor jaj az erdélyi magyarságnak.

Ezért javasoltam sürgönyömben a katonai parancsnokságnak, megbízható csapatokat állítani egy román betörés elé s a román intelligenciát összeszedve megfosztani a népet vezetőitől.

Én úgy képzelem, hogy az intelligenciát Németországba kellene szállítani s ott internálni.

Kötelességemnek ismertem előtted is felfejteni indokaimat, melyeknek körülményeit különben Te épp úgy ismered, mint én, legfeljebb talán vakmerőbb véleményt tápláltál az erdélyi románság lojalitásával szemben, de én ettől semmi jót nem várok, ellenkezőleg a legrosszabban volnék elkészülve.

Ha pedig sem megbízható hadsereget nem tudunk szembeállítani, sem a népet vezetőitől megfosztani, akkor jobb nekünk is Szilisztra szerepét játszani, vér nélkül engedni át Erdélyt a háború végéig, mert ha megmarad Erdély magyar népe, akkor még mindig feltámadunk, de hiába tartjuk meg fegyverrel Erdélyt, ha nem lesz benne magyar. Akkor Erdély már mit sem ér.

Kérlek bocsátsd meg, hogy bátorságot vettem minderre rámutatni, de keservesen gyötör annak gondolata, hogy Erdély magyar nélkül talál maradni.

Kiváló mély tisztelettel

maradtam

alázatos szolgád

Betegh Miklós”

Hogy az erdélyi románság minden valószínűség szerint a Román Királyság hadseregét fogja támogatni egy esetleges támadáskor (még akkor is, ha éppen az osztrák–magyar hadsereg kötelékében szolgál), arról csíkszentmihályi Sándor János belügyminiszter is írt a magyar miniszterelnöknek. Levelében többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy

román nemzetiségű tiszteknek a katonai parancsnokságnál való alkalmazását a hadviselés szempontjából aggályosnak tartja.

Íme Sándor levelének tartalma:

„Budapest, 1915. szeptember 30-án

Kedves Barátom!

Ilosvay Gusztáv a határrendőrség főnök helyettese folyó évi szeptember hó 30-a utáni napokban hivatalos kiküldetésben Erdélyben járván, ez alkalommal megbízásomból megbeszéléseket folytatott a nagyszebeni katonai parancsnoksággal is.

Ezen megbeszélések során a nagyszebeni katonai parancsnokság azon óhajának adott kifejezést, hogy Terziu Miklós határrendőrségi hivatali segédtiszt és Csóka József határrendőrségi hivatalszolga, mint román nemzetiségű egyének Verestoronyból áthelyeztessenek.

A katonai parancsnokság ezen óhajának magam részéről eleget fogok tenni, de nem mulaszthatom el ez alkalommal, hogy nagybecsű figyelmedet az ugyancsak Ilosvay Gusztáv által ezen hivatalos útja közben észlelt alábbi körülményekre felhívjam:

A nagyszebeni katonai parancsnokságnál a mozgósítási ügyeket Hinterleitner nevű őrnagy látja el, ki mellé a közelmúltban román nemzetiségű Rades György őrnagyot osztották be, oly célzattal, hogy a mozgósítási ügyek vezetését már a közel jövőben ezen román nemzetiségű tiszt fogja átvenni.

A hírszerző szolgálatot a parancsnokságnál eddig Csiby Árpád főhadnagy vezette, kit a közelmúltban Grecul nevű román nemzetiségű századossal váltottak fel.

Az egészségügyi szolgálat élén a parancsnokságnál Corbu nevű, román nemzetiségű törzsorvos áll, kinek hatáskörébe tartozik annak megállapítása, hogy a harctérről visszajött és felgyógyult sebesültek képesek-e újra a harctérre visszatérni.

A hadbírói teendők ellátására a parancsnoksághoz a román nemzetiségű Teleaga Gábor hadbíró főhadnagy és egy Popovics nevű százados van beosztva, aki nem is hadbíró, hanem huszártiszt.

A pótzászlóalj orvosának teendőit a román nemzetiségű Petrescu ezredorvos végzi, kinek hatáskörébe tartozik annak megállapítása, hogy a legénység közül, ki alkalmas frontszolgálatra és ki nem.

Minthogy a katonai parancsnokság a román nemzetiségű határrendőrségi alkalmazottakat aggályosnak tartja, méltán merülhet fel a kérdés, hogy a fentebb név szerint felsorolt román nemzetiségű tiszteknek a katonai parancsnokságnál való alkalmazása a hadviselés szempontjából nem tekintendő-e szintén aggályosnak?

Ez okból szükségesnek tartottam a fentieket esetleges közbeléphetés érdekében nagybecsű tudomásodra hozni.

Egyúttal kérlek, fogadd kiváló tiszteletem nyilvánítását mellyel vagyok

igaz híved

Sándor János”

A fentiekben idézett, Betegh Miklós figyelmeztető szándékkal írt levele minden valószínűség szerint nem nyerte el a miniszterelnök tetszését, ugyanis az erdélyi kormánybiztos néhány nappal később kénytelen volt egy újabb levélben szabadkozni.

A teljes írás elolvasható ITT.

Borítókép: Gyimesbükk, felrobbantott vasúti híd a magyar-román határnál, 1916