dél-afrika

2019.02.14. 18:00

Kevesebb orrszarvú esett orvvadászok áldozatául

A vadorzás elleni harc továbbra is prioritás marad.

Forrás: Shutterstock

Jelentősen visszaesett az orvvadászok áldozatául esett orrszarvúk száma a dél-afrikai kormány szerint az elmúlt évben. 2018-ban 769 állatot öltek meg, egy évvel korábban 1028-at – közölte Nomvula Mokonyane környezetvédelmi miniszter.

Öt év óta ez az első alkalom, hogy kevesebb, mint ezer rinocéroszt lőttek ki illegálisan.

A vadorzás elleni harc továbbra is prioritás marad – fogalmazott a miniszter. Még ha a számok bátorítóak is, továbbra is szükség van az erőfeszítésekre – mondta Mokonyane. A jelentős siker a dolgozók munkájának és a kül- és belföldi együttműködésnek köszönhető.

A híres Krüger Nemzeti Parkban az adatok szerint 421 orrszarvút öltek meg, míg 2017-ben 504-et.

2018-ban 365 orrszarvú-vadorzót és 36 feltételezett csempészt fogtak el.

82 esetből 78-ban elítélték jogerősen a vádlottat. Az elmúlt évben ugyanakkor 72 elefántot öltek meg Dél-Afrikában, többet, mint előző évben.

Az illegálisan kilőtt orrszarvúk száma a korábbi években gyorsan növekedett. A Traffic állatvédő szervezet szerint 2007-ben mindössze 13 esetet regisztráltak, míg 2014-ben ez a szám már 1215-re emelkedett.

Dél-Afrikában él a világ még megőrződött szélesszájú orrszarvú-populációjának 80 százaléka.

A rinocérosz-tülkök elsősorban Ázsiában keresettek, ahol annak ellenére, hogy nem bizonyították a hatékonyságát, a hagyományos orvoslásban használják. A gyűjtőknél a tülkökből készült faragások státuszszimbólumnak számítanak.

A feketepiacon egy kilogramm rinocérosztülök 55 ezer eurót (17,5 millió forintot) ér.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!