Elköszönt

2024.01.27. 16:00

Sikerrel zárult a tatai múzeum időszaki kiállítása

"Ami a lábunk alatt hever" című időszaki kiállításától búcsúzott a tatai Kuny Domokos Múzeum.

Kemma.hu

Az utolsó napon is sokan voltak kíváncsiak a kiállításra

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hagymási Bence

Az utolsó napon is sokan voltak kíváncsiak a tatai vármúzeum időszaki kiállítására. A gyerekek most is lelkesen és izgalommal telve kutatták a homokot leletek után. A felnőttek pedig érdekes előadásokat hallgathattak meg a tárlattal kapcsolatosan. Többek között megismerkedhettek a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának lehetőségeivel, a dömösi ásatás eredményeivel is. Illetve érdekes beszélgetést tartottak a fémkeresők használatáról és a közösségi régészet jövőjéről.

A szervezők könyvvásárral is készültek, ahol saját kiadványaik mellett széles tematikájú használt könyvek közül is válogathattak az érdeklődők. A napot az utolsó kurátori vezetéssel zárták, ahol utoljára utazhattak a lábunk alatt heverők meséihez a Kuny Domokos Múzeumban.

Azonban az élet nem áll le a múzeumban. Vasárnap különleges sétákkal várják az érdeklődőket. A múltidéző sétákon többek között a Török kori átjáró és az ágyúterem titkaira is fény derül. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában