Tisztújítás

2022.08.25. 05:35

30 éve szolgálják Tatabányát a polgárőrök, díjakat kaptak a leköszönő vezetők

Harmincéves lett a Tatabányai Polgárőrség Önvédelmi Egyesület, amely a születésnap mellet tisztújítást is tartott a minap.

Kemma.hu

Három évtizede vigyáznak a tatabányaiakra

Forrás: Beküldött

Fotó: Szepesi Márk

Az elnöki tisztségről leköszönő Zsombók Lászlót az egyesület tagjai tiszteletbeli elnöknek választották meg, az új vezető pedig Molnár Zoltán lett. Mint megtudtuk, munkája elismeréseként Zsombók Lászlót, valamint az alelnöki tisztségről szintén most leköszönő Csimadia Józsefet az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a „Polgárőr Érdemkereszt” aranyfokozatában részesítette. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a Szent György Emlékplakettel ismerte el a két helyi polgárőrvezető sok-sok éves munkáját.

Az elmúlt harminc évben a polgárőrök rengeteg önkéntes munkát végeztek a megyeszékhelyet, annak lakóit szolgálva, ami nem is csoda: számukra mindig is olyan fontos volt a közrendvédelem, hogy a szabadidejüket erre fordítsák. Vettek részt képzéseken, segítettek eltűntek kutatásában, de még a határvédelemből, a hajléktalanok segítéséből is kivették a részüket, hogy csak néhányat említsünk.

A tisztújító közgyűlésen három évtizedüket is megünnepelték
A tisztújító közgyűlésen három évtizedüket is megünnepelték
Fotós: Szepesi Márk / Forrás: Beküldött

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában