Őrlőkövek között

Sok olyan sajátossága van a labdarúgásnak, amelyek azt az állandóságot adják a játéknak, hogy korszakról korszakra ugyanaz tud maradni a sokat változó sportág. Az egyik fix pont a futballuniverzumban az a bizonyosság, hogy szegény játékvezetőket még az ág is húzza. A játékszabályok betartatásának terhe nyomja a vállukat. Emellett olyan közegben kell igazságot szolgáltatniuk, amelyben két csapat tizenegy fős esküdtszékként felhatalmazás nélkül és elfogultan hoz egymásnak ellentmondó ítéleteket, és ezek végrehajtását elvárja a játékvezetőtől. Ez természetes közege a bíráskodásnak, és fel is vértezik magukat ez ellen a sporik, de attól még aligha lehet gyönyörűség a közönség zsűrizésének is kitéve szerepelni a meccseken. Ha ez nem lenne elég, még a sportági szövetségek elképzeléseinek gyakori változásához is igazodniuk kell.

A legújabb őrlőköveket, amelyek közé a játékvezetőket helyezték, az angol Premier League-ben hozták mozgásba. Mint közismert, a sporik az elmúlt években megkapták a jogot arra, hogy akár tetemes hosszabbítással is biztosítsák a 90 perces játékidőt. A csapatokat a pluszjátékpercektől való félelmük általában nem tartja vissza az időhúzástól. Az angol élvonalban játszó klubok nagy meccsterhelésnek vannak kitéve, így az extra játékpercek mentálisan és fizikálisan is sújtják a futballistákat. Így a játékvezetőktől most azt várják el, hogy az időhúzást keményen büntessék. Hullanak is a sárgák, ha totojáznak a játékosok a bedobással, a szöglet elvégzésével, és hasonló másodpercfaló cselekedetekre szánják el magukat.

Jót persze nem tudnak tenni a játékvezetők, így most az új keletű szigor miatt illetik őket kritikával, gyalázkodásból is bizonyára kijut nekik. Egyéni szociális probléma, mondanák a néphadseregben, ha még lenne.

Némi hasznukat remélve bízom benne, hogy erősíti a jellemüket.

Megoldatlan problémája a focinak a játékidő, illetve a játékosok és a játékvezető közötti kommunikáció. Utóbbi a reklamálások révén az időhúzás eszköze is. Nem célom, hogy lándzsát törjek a tiszta játék­idő mellett, de pártolandónak tartom azt, hogy a játékvezetőkhöz kizárólag a csapatkapitány szólhasson a játékosok közül. Minden más esetet büntetni kellene. Eleinte sok büntetőlap kiosztása kísérné az egyablakos ügyfélfogadás intézményét, de idővel kevesebb lenne a szájalás és a melo­dráma, ami a játéknak is jót tenne.