A kapitány

Öt éve nem is sejtettük, hogy történelmi napot éltünk meg június 19-én. A belga Georges Leekens csúfosan megbukott magyar szövetségi kapitányként, lényegében semmi nyomot sem hagyott maga után néhány kínos mérkőzés emlékén kívül, és Csányi Sándor ezen a júniusi napon jelentette be az utódját. Nem magyar szakembert választott, Dunaszerdahelyről hozta el azt a Marco Rossit, akit jól ismerhettek a magyar labdarúgás hívei, hiszen korábban kétszer is ült a Bp. Honvéd kispadján, és a rátermettségét 2017-ben bajnoki aranyéremmel bizonyította.

És tényleg nem sejthettük, hogy ez a nap, ez a kinevezés óriási fordulatot hoz futballunk történelmében. Marco Rossi rokonszenves egyénisége ismert volt, és bár azt biztosra vehettük, hogy az elődjénél alkalmasabb a feladatra, hiszen alacsonyan volt a léc, új sikerkorszak eljövetelében nemigen reménykedhettünk, annak nem láthattuk semmi előjelét. Ráadásul nem is kezdődött túl jól a kapitányi karrierje, egy finnországi vereséggel rajtolt, a válogatott lehangolóan játszott, ő pedig talán akkor döbbent rá, hogy mit vállalt. Saját bevallása szerint egyébként a mélypontot bő egy évvel később, 2019. novemberében, a Walestől elszenvedett 2–0-s vereségnél érte el, akkor kilátástalannak érezte a válogatott jövőjét, ám ezen túllendült – a többit pedig tudjuk.

A csapat kijutott az Európa-bajnokságra, ott egyetlen gólon múlott a továbbjutása a Portugáliával, Németországgal és Franciaországgal alkotott négyesből, a Nemzetek Ligájában az A divízióba jutott, és ott is meg is tartotta a helyét, a kontinens legjobbjai tiszteletét is kivívta, a FIFA világranglistáján az 51. helyről a 36-ra lépett előre, Marco Rossi kinevezésekor 29 európai válogatott előzte meg, most csak 17. Akkor tízezren sem mentek ki a válogatott mérkőzéseire, manapság összeomlik a rendszer, amikor megkezdődik a jegyek árusítása, néhány találkozóra többször is meg lehetne tölteni a Puskás Arénát.

Az is a titka, hogy ráérzett a mi lelkületünk sajátosságaira, a személyisége tökéletesen illik hozzájuk, és tavaly megérhette, hogy az olasz himnuszt miatta végigtapsolta csaknem hatvanezer magyar. Persze egy edzőt elsősorban az eredményei minősítenek, amelyekkel – kopogjuk le! – nincs is gond, ám ő emberként is a lehető legjobb választásnak bizonyult. Ma, amikor a csapata kivonul a litvánok elleni Eb-selejtezőre, ennek az öt évnek is jár a taps mindenkitől.