Ők öten

Az idén negyvenedik alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát, hol másutt, mint a Gerecsében. Bizonyára, amikor az első bakancsosok vágtak e tájnak, kevesen gondolták, hogy ebből a programból országos, sőt nemzetközi esemény lesz. És úgy vélem, az első úttörők fejében az sem fordult meg, hogy ez a rendezvény megéri az érett felnőttkort. Ezzel szemben ebben az évben negyvenedszer vágtak neki a résztvevők – több mint négyezren – a vadregényes környéknek.

Még emlékszem, amikor szeretett nagyapám először vitt fel a Turulmadárhoz, a Kő-hegy csúcsára. Akkor még kiépített lépcső sem vezetett a várost kitárt szárnnyal védelmező emlékműhöz. Kiskölyökként viszont leginkább az maradt meg bennem, hogy nagyon elfáradtam. Aztán, amikor felértünk az oromra, nagyapám elővette az elemózsiát, amit nagymamám készített be. Elkezdtünk falatozgatni, majd a hideg teából is jót húztunk. Körülbelül ekkor szűnt meg a zihálásom. Ezután egy közeli sombokorról a jó öreg lekanyarított egy ágat, és sétabotot faragott nekem. A végül kellemessé enyhült élmények ellenére is legközelebb már csak akkor másztam meg a Kő-hegyet, amikor megépült a több száz fokos lépcsősor…

Visszakanyarodva a Gerecse 50-hez, idővel már rendeztek túrákat – elsősorban az éltesebbekre és az apróságokra gondolva – tíz, húsz, harminc kilométeren is a klasszikus ötven mellett. Sőt, most, a negyvenedik alkalomkor negyven kilométert is lehetett teljesíteni.

Bár magam sohasem indultam egyik távon sem, gyermekkori élményeimből fakadóan elhiszem, hogy aki egyszer végiggyalogolta a Gerecsében az ötven kilométert, amíg él, el nem felejti. Hogy mit is? A kérdés jogos. Lehet, hogy a természet szépségeit, a tavaszi újjászületést. A ragyogó napsütést vagy éppen a rájuk szakadó esőt. Egy másik alkalommal a szárazságot, a szomjúságot. Vagy azt, hogy mennyire elcsigázta őket a túra.

Apropó, másik alkalom… Ha hiszik, ha nem,

öten akadtak a túrázók között, akik mind a negyven alkalommal legyalogolták az ötven kilométert.

Mert bizonyára hiányzott nekik a telhetetlen kilométerfalás a János-forrástól a Vaskapun át tovább és tovább a magasba, majd a mélybe, fel és le… A híres-hírhedt Bánya-hegy, ami csak egy nagyobb domb, de a legendákban óriásira nőtt, és még a Sóhajok hegye becenevet is megkapta. A negyvenedik indulást jubiláló ötös fogat tudta csak igazán, hogy minden lejtő után jön egy emelkedő. De minden tiszteletem valamennyi túrázóé, aki szembenézett a kihívással nyolctól nyolcvan­éves korig.