Köszöntő

Még a vele szemben állók is elismerik: nagyon ért a futballhoz. Mert voltak ám bőven, akik szemben álltak vele, hiszen eredményes, nehéz ember, és mint ilyen, megosztó is, a hívek mellett ellenfeleket, nota bene, ellenségeket is könnyen gyűjt magának. Akik együtt dolgoztak vele, utólag is vagy istenítik, vagy mondanak róla sok rosszat, de mint említettem, egyet senki sem von kétségbe róla szólva, és az a futball értése és érzése.

Mezey György évtizedeken át volt megkerülhetetlen alakja a magyar labdarúgásnak, és szinte kereken egy évtizede, hogy kivonult belőle. Ma úgy ünnepli a nyolcvanadik születésnapját, hogy nincs egyetlen tisztsége a sportágban, nemcsak formális, hanem informális sem, nincs benne egyetlen tanácsadó testületben, nemigen tudni arról, hogy bárki is igényt tartana a véleményére.

Pedig

ő volt az utolsó olyan magyar edző, akit jegyeztek szerte a világban.

Európában például az év szövetségi kapitánya lett, miután a magyar válogatottat kivezette a mexikói világbajnokságra, a csapat pedig vezette a kontinens ranglistáját. Tekintélye megkérdőjelezhetetlen volt, irigyei szét is tépték a látványos kudarc után.

A szemére lehet hányni, hogy azóta sem tudunk többet tőle az okokról, mint akkor, azaz harmincöt éve, de ez már csak azokat érdekli, akik személyesen élték át a nagy csalódást, a következő nemzedékek ezt az elszámolást már aligha követelik tőle.

Még a válogatott előtt élcsapatot kovácsolt az addig a szürke középmezőnybe tartozó MTK-ból, bajnok lett a Bp. Honvéddal, bajnokesélyes klubot épített a BVSC-nél, 1990-ben ő volt itthon az első szakember, aki a doktori címét a futball tudományából szerezte, felépítette és sokáig vezette az UEFA edzőképzés-rendszerét, a FIFA és az UEFA felkérésére világ- és Európa-bajnokságokon elemezte a mérkőzések szakmai tanulságait, majd néhány hónappal a hetvenedik születésnapja előtt bajnoki címet nyert, a klub története során először, a Videoton vezetőedzőjeként.

Élete legnagyobb csalódásának nevezte, hogy a fehérváriak az aranyérem ellenére nem tartottak tovább igényt a szolgálataira, és erre csupán gyógyír lehetett, hogy 2011 augusztusában a város díszpolgári címmel fejezte ki a háláját. Egy évvel később az edzőképzés vezetését is átadta, és azóta hiányzik a magyar futballból. De úgy is fogalmazhatnánk, hogy hiányzik a magyar futballnak. Sokat adott a sportágnak, persze sokat kapott is, és most is megérdemli, hogy jó egészséget, még sok születésnapot kívánjunk neki!